Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Recce. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Recce. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. május 9., péntek

Amiért nem jár kitüntetés...

1980. augusztus 9-én kezdődött a 32. zászlóalj Chaka hadművelete, melyben az Alpha és Echo századok vettek részt. A hadművelet keretén belül a zászlóalj saját felderítő szárnyának egy négyfős osztaga Willem Ratte vezetésével azt a feladatot kapta, hogy derítse fel egy kb. 300 fős SWAPO tábor pontos elhelyezkedését Chiede közelében.  Rattén kívül egy fehér, a másodparancsnok Piet van Eeden őrmester, és két fekete, Pedro Cosomo, aki egyszemélyben volt rádiós és szanitéc, valamint Filipe Shapata alkotta a csapatot. Shapata nem mellékesen a környéken nőtt fel, ezért helyismerete nagy könnyebbséget jelentett a művelet szempontjából, viszont nem sokkal az akció előtt még az angolai hadseregben szolgált, elfogása után állt át, és harcolt a Három-ketteseknél. Elmondása szerint éltek rokonai a területen, akik valószínűleg segíthetnek a bázis pontos helyének meghatározásában. Ratte nem bízott meg még teljesen benne, mivel csak pár hónapja volt velük. 

Az osztagot szokás szerint egy Puma helikopter tette ki a célkörzetben, és két éjszakai gyaloglás után sikerült rátalálniuk Shapata sógorára, aki elmondta nekik, hogy merre találják a bázist, sőt azt is felajánlotta, hogy elkíséri őket, csak néhány holmiját előbb összeszedi. Valójában riasztotta az ellenséget, akik kapva kaptak az alkalmon, hogy a rettegett 32-esek felderítőit elkaphatják. A felderítők mikor tudták, hogy elárulták őket, elindultak a feltételezett bázis irányába, és valóban hamar ráakadtak a SWAPO harcosok nyomaira. Mivel nem rendelkeztek megfelelő takarással, egy termeszvár és néhány ritkás bokor közelében rejtőztek el. Délelőtt két SWAPO-katona haladt el nem több, mint 20m-re tőlük, akik őket keresték, erről morzeadást adtak le a főhadiszállásnak, miszerint nagy valószínűséggel nem fedezték fel őket. Mivel világos nappal egy ellenséges bázis közepén lapultak, elővigyázatosságból nem mozoghattak el a búvóhelyükről, valójában, ha akartak volna, se állhattak volna odébb. Ellentétben azzal, amit gondoltak, a két katona meglátta őket, és késő délután kb. 100 társukkal együtt tértek vissza. Ekkor adták le a Q betű morzejelét rádión, ami a Puma mellett gunship helikopterek támogatását is kérte, csakhogy azoknak legalább 20 perc kellett, míg a célterület fölé érnek.

Ezalatt a kis csapat már tűzharcban állt az ellenséggel, melynek elején Ratte máris csúnyán megsérült a karján. Mikor ezt a többiek meglátták, oldalra húzódtak, hogy eltereljék a figyelmet sérült parancsnokukról. Az intenzív tűzharcban Filipe és Pedro kifogytak a lőszerből, és jobbnak látták elmenekülni a harcból. Eközben Willem egyedül, csak a jobb karját használva tüzelésre, próbálta visszatartani a gerillákat, de hamarosan elvesztette eszméletét a vérveszteségtől. Miután a két fekete katona elrohant a határ felé, van Eeden visszatért Rattéhoz, és üvöltve kért a rádión helikopteres támogatást. A támadók még ekkor sem tudták pontosan, hogy hol van a két ember megbújva, de vonalba fejlődve feléjük közeledtek, a két felderítőnek csak percei voltak hátra, és csak egyetlen dologban bízhattak a felmentés megérkezéséig. A felderítő csapatoknál bevált szokás volt a nappali pihenőhelyüket körbevenni Claymore aknákkal, van Eeden is csak arra várt, hogy az első pár SWAPO-harcos beérjen az aknák zónájába, majd működése hozta, miután egyikőjük közvetlen az első Claymore-hoz ért. A szerencsétlent szó szerint félbevágta a többtucatnyi csapágygolyó, és a közelben lévő közül is többen megsérültek. Ezután van Eeden még jónéhány aknát felrobbantott, ami kisebb zavart okozott az ellenség soraiban, de mire összeszedték magukat, és újra megindultak volna, odaértek az Alouette-k, amelynek gépágyúkezelői céllövöldében érezhették magukat, 16 gerillát ártalmatlanítottak, amíg a Puma csapatszállító, fedélzetén erősítésként egy másik recce egységgel megérkezett, és a két felderítőt kimenekítette.

A SWAPO területre egy nappal később megérkezett az Alpha és az Echo század, Gunship helikopterek és Impala csatarepülőgépek támogatásával. Sajnálatos módon a földi egységeket rossz helyen tették ki, így az ellenség nagy részének sikerült elmenekülnie.

Willem Ratte egy évig élt összeszegecselt karral, de később visszatért az egységhez. 

Pedro Cosomo és Filipe Shapata két nappal a történtek után sikeresen visszajutott a zászlóaljhoz, ahol lincselés közeli hangulat fogadta őket gyávaságukért, amiért társaikat magukra hagyták. Mint később bebizonyosodott, Shapatának nem volt köze sógora árulásához, és később családját egy rejtett akció keretén belül kimenekítették Angolából.

Piet van Eeden nem kapott semmilyen kitüntetést hősies helytállásáért, a 32-esek akkori parancsnoka, Deon Ferreira és Willem Ratte is úgy gondolta, hogy ez a legkevesebb, amit a legendás egység tagjainak teljesíteni kell. Évekkel később Ratte beismerte, hogy tévedett, amiért nem terjesztette fel semmire van Eeden-t, aki valójában bőven kiérdemelte volna a SADF legmagasabb kitüntetését, a Honoris Crux-ot.

2014. január 12., vasárnap

Egy Recce kis csapatos küldetés története: Operation Abduct 1 & 2, II. rész

Operation Abduct 2


A legfelsőbb vezetés a Reccé-k képességét látván úgy döntött, hogy az ellenséges légirő megbénítása megéri a kockázatot, így a 5.4 Recce zöld utat kapott a Lubango-i repülőtéren állomásozó gépek szabotálására. Ez lett az első akció a kettőből, ami ezen reptér ellen irányult. Összesen 56 repülőgép volt a bázison, a kubai és NSZK pilóták által repült gépek az egyik végében, az angolai légierő gépei a másikon. A gépek egy része földsáncokból emelt fedezékekben, a többi a kifutópályán volt tárolva. Két kubai zászlóalj, és az angolai hadsereg és légierő egységeinek sokasága biztosította Lubango-t és környékét, a reptér és a gépek biztonságáért pedig egy ejtőernyős század felelt. A területről az utolsó légi felvételek még 1975-re datálódtak, a SADF a Savannah Hadműveletének idejéből, a térképek pedig még régebbről, a hatvanas évekből maradtak, így egy ilyen érzékeny hadművelethez közel sem voltak elegendőek. A terv szerint a repülőgépek mindkét csoportját szabotálni kellett, így két kétfős csapatra volt szükség a kivitelezéshez. -ezidőtájt a SAAF már képes volt széleskörű éjszakai tevékenységre, így a csapatokat sötétedés után is ki tudták tenni közelebb a célponthoz (ezúttal az UNITA nem biztosította a területet).

Kubai MiG-23ML Angolában


Az 5.4 RC Ondangwa-ban felállította műveleti főhadiszállását, és a szokásos utolsó előkészületek után két Puma fedélzetén útnak indultak.Két hét alatt értek a reptér látótávolságába. Az akció előtti éjszakát végig menetelték egy alkalmas helyt keresvén nappalra. Hajnalban derült ki, hogy a terület sűrűn lakott, bár a légi felderítés fotói lakatlannak mutatták, elvétve sűrű bozótosokkal. A Reccé-k ismét hosszú napnak néztek elébe. Az első napsugaraknál Diedericksék megláttak egy helybélit, aki feléjük tartott. A falusi a felderítők mögött elterülő termőföldjére tartott, és egyenesen belesétált a másik csapatba. Egyértelmű lett, hogy a katonákat felfedezték, és ami még súlyosbította a helyzetet, hogy az ellenség előtt állt az egész nap, hogy üldözze őket. Emiatt a Reccé-k kivették a málhájukból a robbanóanyagot, aktiválták az időzítőket, és sürgősen elhagyták a terület, ami a gyors reagálásuknak köszönhetően minden probléma nélkül ment.

A második kísérlet


Diedericks biztos volt benne, hogy egy még kisebb csapat nagyobb eséllyel indulna, és erősen próbálta meggyőzni a feletteseit, hogy meg kell próbálni ismét a repülőgépek megsemmisítését. A terv végül elfogadásra került, így megkezdték a felkészülést az újabb akcióra. Diedericks mellé Koos Stadler és José da Costa (utóbbi fekete katona) került a küldetést végrehajtó csapatba. Stadler és Diedericks volt kijelölve arra, hogy a reptérre behatoljon, miközben José egy hátrébb található ponton várja őket. Kezdettől fogva úgy szólt a terv, hogy a reptéren tartózkodó gépek két csoportjából csak az egyikre fognak koncentrálni, és a hírszerzői jelentések alapján az angolai gépek jobban voltak őrizve, mint a kubaiak. A korábbi, sikertelen akció és a Menongue-i reptér bombázása riasztotta az ellenséget, így minden egyes gépet két-két katona őrzött. A hírszerzők szerint az őrök a gépek alatt szoktak aludni éjszakánként, de ez utóbbi információt a Reccé-k nem vették figyelembe, mert megerősítést nem kaptak rá.

Kubai katonák és egy MiG-23

Mivel a hadművelet, ha sikerrel jár, hatalmas előnyhöz juttatja a dél-afrikai erőket, a kommandósok a hoedspruit-t reptérre lettek átszállítva, hogy a művelet utolsó fázisát ott gyakorolják. A célpont a lehető legélethűbben volt szimulálva, még arra is figyeltek, hogy a Hold állása is ugyanaz legyen, mint az akció napján. Cheetah gépek voltak a MiG-23-asok dublőrei, és az őröket az 5.4 RC tagjai alkották.Több mint két hétig készültek fel minden eshetőségre, és a lopakodást is tökélyre emelték. A felszerelés kiválasztása is igen nagy gondossággal történt, a ruházat például többször is cserélve lett, míg a típusával és rejtő mintázatával teljes mértékben elégedettek lettek.A terv szerint a lehető legkevesebb szükséges felszerelés mellett a lehető legtöbb robbanóanyagot kellett magukkal vinniük. A fegyverzet 1-1 AK-47 gépkarabélyból állt, és mindenki vitt magával egy hangtompítós pisztolyt is. Különleges kialakítású hátizsákok lettek kialakítva, melyekből úgy is elérhetővé vált a fejenként 14db robbanótöltet, hogy nem kellett levenniük azokat. Maguk a töltetek fél kilósak voltak, és az elektronikus gyutacsnak a funkciói között volt olyan, ami a töltet eltávolításakor vagy megbolygatásakor léptek működésbe. A töltet nagy részben Torpex-ből állt, aminek magas alumíniumtartalma magas gyúlékonyságot eredményezett, így ezeket a vadászgépek szárnyaiban található üzemanyagtartályokra rögzítve pokoli hatást fejthettek ki, felrobbantva a közelben álló gépeket is. A megfelelő rögzítéshez speciális pillanatragasztót vittek magukkal.

A főpróbán néhány magas rangú felderítő tiszt a Különleges Erők Főhadiszállásáról vállalta, hogy eljátssza az őrök szerepét, míg Diedericks-ék végrehajtják a feladatot. A próba tökéletesen sikerült, jó eséllyel nézhettek a valós bevetés elé: a két Recce kivétel nélkül észrevétlenül közelítette meg a gépeket, gyakran az őröktől csak pár méterre elhaladva a csupasz kifutón. Ezek után elvégezték az utolsó simításokat az előkészületen, és áttelepültek Ondangwá-ba, ahol a támogató személyzet már két hete felállította a taktikai központot ahonnan az akciót irányítani fogják, és felkészült a hadműveletre. A hadműveletig hátralévő időt a felderítők a köztük és a helikopteres személyzet közti kapcsolat csiszolására használták. Akció előtt közös istentiszteletre került sor, beleértve a szentáldozást is. A repülés első szakasza Okongwati-ig tartott, ahol a gépeket feltöltötték, és vártak a naplementére. Amint a sötétség beállt, John Church parancsnok és személyzete az éjjellátóiknak köszönhetően biztos kézzel vezette a Pumákat át a kietlen völgyeken. A Reccé-knek ez új élmény volt, de bíztak a pilótákban, akikkel már korábban is dolgoztak együtt. Csak a kijelölt landolási zónán derült ki, hogy nincs hely azt kivitelezni, így a korábban begyakorolt, kötélen ereszkedéssel hagyták el a katonák a gépet. Eme mutatvány kicsit veszélyes volt, mivel mindez sziklás terepen történt, a vaksötétben. Szerencsére senki nem sérült meg, viszont az egyik speciális hátizsák tönkrement, ami problémássá tette a jövőben a töltetek szállítását. Végül Stadler egy kisebb hátizsákra váltott,  két társa pedig elosztotta egymás között a maradék ennivalót és vizet.

b-j.: André Diedericks, Koos Stadler, José da Costa

Ahogy a gépek hangja elhalt, a katonák elkezdtek keresni egy megfelelő rejtekhelyet a tartalék készletek és ellátmány elhelyezéséhez, majd a következő napot a készletek felhalmozására fordították. Az alattuk lévő völgyben volt egy kis falu, amit körültekintően megfigyeltek, hátha valaki a helyiek közülük megrémült a Pumák hangjától. Amint kiderült, hogy aggodalmuk alaptalan volt, felkészültek a menetelésre Lubango felé. Koos Stadler igen jó tájékozódó képességgel volt megáldva, így a többiek rábízták a vezetést. A csapat megállapodott, hogy a könnyebb utat választják, így nagyrészt utakon és ösvényeken haladtak, kiváltképp éjfél után. Ha esetleg valakibe beleszaladtak, akkor a lehető leggyorsabban megszakították a kapcsolatot, és sietve továbbálltak. A beszivárgás terv szerint ment, és egy hét múlva a reptér látótávolságba került. Ekkor a következő problémával találták magukat szemben: a helyi lakosság és a nagyszámú ellenséges katonák a környező növényzetet szinte teljesen kivágták tüzelőanyagnak, így nagyon nehezen találtak megfelelő megfigyelési pontot. A beszivárgás alatt kaptak egy rádióüzenetet is, hogy az ellenség tisztában van a jelenlétükkel, és riadóztatták a Lubango-ban állomásozó összes egységet. Alapos megfontolás után viszont a három recce úgy vélte, hogy mégsem vették őket észre, és nem hagytak hátra semmilyen nyomot. Miután az őskori légi fotók alapján sikerült elérniük azt a területet, ahol a végleges megfigyelő pontot szándékoztak felállítani, megkezdték a célterületre behatolás megtervezésének utolsó fázisát. Amivel szembesültek a helyszínen, az pont az ellenkezője volt annak, amit reméltek: néhány szórványos fán és gyér füves területen kívül szinte semmi aljnövényzet nem volt a célig, mivel mindent felhasználtak a környéken faszén gyártás miatt. A felderítők kihozták a legtöbbet, amit tudtak a helyzetből, és álcázták magukat, majd felkészültek a hosszú nappalra. Diedericks egy alacsony fa odvában helyezkedett el, míg a másik kettő annyira mozdulatlanul, amennyire lehetséges, lehasalt alatta. A közeli járművek és lakosság zaját hallva jól tudták, hogy nincsenek egyedül. Diedericks teleobjektívvel készített néhány felvételt a reptérről, de a következő percben észrevettek néhány feléjük közeledő helyi asszonyt, akik tűzifát gyűjteni voltak. Egyre közelebb értek hozzájuk, és végül egyikük észrevette José-t. Stadler annyira észrevétlen volt, hogy sem őt, sem Diederickset az odúban nem vették észre. Da Costa, aki hadnagyi FAPLA egyenruhát viselt, higgadtan szólt a nőhöz, aki viszont valamiért megrémült, és kiabálva elszaladt.  Miután a nők eltűntek a távolban, értélelték helyzetüket, és arra jutottak, hogy az asszony nem számított arrafelé katonára, és remélhetőleg nem idegenként azonosította a fekete katonát (José da Costa Angolából származott), mivel abban biztosak voltak, hogy a nő nem először találkozott katonákkal. Döntést hoztak, hogy arrébb kell vonuljanak, és egy alternatív helyről kell szemmel tartaniuk a környéket. Arról sem voltak illúzióik, hogy a nap további részében akár a lehető legkevesebbet is mozoghassanak, de a felderítők számára a mozdulatlan várakozás egyáltalán nem volt szokatlan. Ha esetleg mégis felfedezné őket az ellenség, akkor ezerszer begyakorolt technikáik voltak az elszakadásra, de a fegyverzetük szánalmasan kevésnek bizonyulhat, ha a FAPLA beveti ellenük a nehezebb fegyvereit.

A Reccé-k tájékoztatták a főhadiszállásukat a helyzetről, és arról is, hogy egy nappal korábban, még aznap éjszaka behatolnak a reptérre, mivel minél tovább maradnak a területen, annál nagyobb a lebukás kockázata. Korábbi tapasztalatikból tudták, hogy péntek lévén az őrszemek kevésbé figyelmesek, mert a hétvégi partik ekkor kezdődnek. Diedericks Stadlerrel az oldalán nagyobb kockázatot is mert vállalni, ezeket indulás előtt, délután át is beszélték hármasban. A nagyobb veszély vállalására azért is szükség volt, mert nem maradhattak a területen egy éjszakánál tovább. A kezdeményezés az ő oldalukon volt, mivel az angolaiak csak hatalmas mázlival fedezhették volna fel őket, nappal pedig már a reptértől messzire lesznek, ha minden jól alakul. Előző akcióik során azt is megtudták, hogy a frontvonaltól ennyire távol az ellenséges katonák nem csőre töltött fegyverrel járőröznek, így az első lövést ők adhatják le. Sőt, abban is meglehetősen biztosak voltak, hogy ha egy angolai katona véletlen mégis beléjük botlana éjszaka, első dolga nem az lesz, hogy csőre töltse fegyverét, és lőjön, mert akár saját bajtársa is lehetne, akivel összefutott. Mindenesetre nagyon fontos volt, hogy minden esetleges kérdésre válaszoljanak, akár van értelme, akár nincs, és a részeg katona eljátszása is jó választás lehet, mivel ilyenek gyakran előfordultak éjszakánként a katonai objektumok környékén. Az aranyszabály az volt, hogy a lehető leggyorsabban el kell távolodni az ellenségtől, és a személyes kontaktot mindenképp kerülni kell, mivel álcázás miatt kesztyűt viseltek, és kézfogásnál ebből könnyen adódhattak volna gondok.

Naplementekor elindultak, és az utolsó napsugaraknál a lehető legtávolabb kerültek a hegytől, ahol addig megbújtak. Mivel ösvényeket használtak, jól haladtak, és amikor a sötétség leszállt, egy barázdában bújtak meg, közel egy nagyobb ellenséges csoportosuláshoz. Fesztiválhangulatról árulkodó zenefoszlányokat hallottak, és megelégedve a helyzettel egy vasútvonalon haladtak tovább, mivel ezzel értékes időt takarítottak meg, amit a célterületen használhatnak majd fel. Ekkor belebotlottak pár katonába, de Stadler elmotyogott pár összefüggéstelen szót, és gyorsan továbbmentek. Amikor elérték a területet körbeölelő kerítést, kis ideig megfigyelést tartottak, hátha észrevesznek valami ismétlődést a járőrök útvonalában, de csak egyetlenegy őrjárat haladt el előttük. Ezen felbuzdulva Stadler vágott egy lyukat a kerítés aljába, és a két recce végre bejutott a reptérre. A kifutópálya és földsáncfedezékek helyzetéből kiindulva pontosan tudták, hol vannak, é elindultak a legközelebbi fedezék felé. Teljes csöndben haladtak, figyelve minden árulkodó neszre. Nagyobb zajt hallottak egy tőlük nem messze lévő raktárépületből, ezért közelebb mentek, és megbújtak a kifutó mellett lévő alacsony fűben. A sötétben nem sokkal maguk előtt felismerték egy MiG-21-es sziluettjét. Diedericks biztosított, amíg Stadler elővett egy töltetet a zsákjából. Ekkor egy közeledő járművet hallottak, ami a reptér kerítése mellett körbefutó úton haladt, és keresőlámpával világítva vizsgálta a környéket. Stadler jelezte hogy készen áll az első töltet elhelyezésére, ezért kúszva megindultak a MiG-21-es felé. Épp felálltak volna, hogy elhelyezzék a robbanóanyagot, amikor egy őrszem megszólította őket, aki a gép alatt tartózkodott, majd két AK-47-es csőre töltésének hangja csattant. Stadler motyogott valamit, mintha részeg lenne, megfordult, majd legörnyedt a közeli füves területen. A két őrszem hallhatóan nem volt biztos abban, hogy mi történt, mivel tanakodni kezdtek. A két felderítő kicsit hátrébb húzódott megbeszélni a folytatást. A visszavonulás mellett döntöttek, mert hamarosan várható volt, hogy a két őr riadóztatni fogja ja a társaikat. Stadler nyílegyenesen a kerítésbe vágott lyukhoz vezette kettejüket, és miután a kerítésen kívül voltak, kicsit kivártak, és füleltek, hogy mi történik a reptéren. Ezután ismét a vasútvonalon -ami jótékonyan elfedte nyomaikat- tartottak visszafelé a hegyhez.

A kora reggeli órákban visszatérvén a hegyhez, találkoztak da Costá-val, és folytatták útjukat napkeltéig, amikor rejtekhelyet készítettek a nappali órákra. Naplemente után haladtak tovább a kiemelési pont felé, és mivel kevés súlyt cipeltek, hat kilométert tudtak megtenni éjszakánként. Pár nap alatt elérték a landolási zónát, és várták a helikoptereket. Visszaérkezéskor a főhadiszállásra történt egy sajnálatos baleset, egy társuk, aki az egyik helikopteren jött eléjük, rosszul mérte fel a helikopter sebességét, és mikor kiszállt a gépből, a helikopter kereke alá került. Sürgősségi műtétet kellett rajta végrehajtani, majd Pretoriába szállították, a hadi kórházba. Pár hónap múlva a felderítő felépült, és visszatért az egységhez.

Stratégiai szempontból az Abduct hadművelet nem volt sikeres, a résztvevők mégis elégedettek voltak azzal, amit végbevittek, mert minden tőlük telhetőt megtettek, és nem mellesleg végleg bebizonyították,  hogy a kis csapatos felderítők mire képesek.

Stadler és Diedericks (megj.: Stadler a magyar gyártmányú
AMD-65-ös gépkarabélyt tartja a kezében.)

Da Costa és Diedericks

A történet André Diedericks ezredes (HCS, HC, SM, MMM) Journey without boundaries c. önéletrajzi könyvén alapul.

2013. november 11., hétfő

Egy Recce kis csapatos küldetés története: Operation Abduct 1 & 2, I. rész

Operation Abduct 1


A 80-as évek közepére a kis csapatos felderítő technikák a lehető legkifinomultabbakká váltak, az akkor névleg az 5RR alatt szolgáló 5.4RC számított az elitek elitjének, akikre bátran lehetett bízni több hétig-hónapig tartó, pár személyes felderítő küldetéseket. Tevékenységük megkoronázásaként indult útnak 1986. végén az Abduct hadművelet.

A kubai, kelet-német és szovjet támogatással működő angolai légierő igen nagy fejfájást okozott akkoriban a dél-afrikai hadvezetésnek. A főképp kubai és keletnémet pilóták által repült MiG-21 és az szovjetek használta MiG-23 gépek teljesítményben jobbak voltak, mint a SAAF által használt Impalák, de a Mirage (Cheetah) gépekre is valós veszélyt jelentettek. André Diedericks őrnagy kapta a feladatot, hogy 5.4 kommandója élén szivárogjon be az Angola déli részén elterülő, Menongue-i reptérre, és robbantsa fel az ott található ellenséges harci repülőgépeket.

A küldetésre három kiválóan képzett recce lett kiválasztva, az előbb említett Diedericks őrnagy mellett Koos Stadler hadnagy, és a csapat fekete tagja, Neves Matias. A terv szerint Stadler és Diedericks lopakodik be a reptére elvégezni a szabotázsakciót, míg Matias a külvárosban vár rájuk. A reptér kb. 20km-es megközelítéséig Micky százados vezetésével jelentős UNITA támogatást is kaptak.

A csapat helikopteren érkezett az UNITA által ellenőrzött angolai területre, és a megérkezésük rendben lezajlott, Micky százados emberei gondosan előkészítették, és védték a kirakodási pontot. Innen együtt folytatták útjukat az UNITA erőkkel, és pár nap alatt elérték azt a pontot, ahol szétváltak útjaik. Így a három felderítő magára maradt a területen. Menongue külterülete meglehetősen sík volt, így a csapat nagyon óvatosan és lassan haladt előre. Mivel a helyi lakosság általi lelepleződés esélye igen magas volt, így csak éjszaka haladhattak, nappal pedig muszáj volt meghúzniuk magukat, minek köszönhetően  az előttük lévő útszakaszról sem tudtak előre infót szerezni. A feladatot nehezítette, hogy nem ismerték pontosan a helyiek kisebb településeinek gócpontjait, valamint hogy a közelben ott leselkedett a veszély egy egész FAPLA dandár képében. A reccék át is éltek néhány közeli találkozást a lakosság tagjaival, de nem fedezték fel őket. Pár nappal később elérték azt a pontot, ahol Matias-t hátrahagyva, Diedericks és Stadler ketten folytatták a behatolást. Egy reggel, amikor a páros egymáshoz közel, néhány cserje alatt feküdt, pár helyi gyerek egy nagyon közeli fára mászott, és ágakat kezdtek vagdosni, nem észlelvén a szinte alattuk fekvő dél-afrikaiakat. Jó pár idegfeszítő perc után a gyerekek továbbálltak, így a két katona továbbra is rejtve maradt a helyiek előtt.

Ekkor már felfigyeltek arra, hogy a vártnál nagyobb a légi mozgás a reptéren főleg napnyugta környékén szállt fel sok gép, és repült észak felé. A sűrűn lakott környék, és az ellenség nagy mérete miatt a szabotázs akció előtt muszáj volt a reptértől távolabbról indulniuk, és nem könnyítette meg a dolgukat az sem, hogy a reptér körzetében meglehetősen gyér volt az aljnövényzet. Mivel az időbeosztás nagyon szoros volt, ezért meg kellett kockáztatniuk, hogy az éj leszállta után közvetlenül megindulnak végrehajtani az akciót. Ez előre látható eseményhez vezetett, egy helyi férfivel találkoztak, de a black-is-beautiful álcakrémnek, valamint Diedericks néhány portugál szavának köszönhetően sikerült feltűnés nélkül továbbhaladniuk. Ha ez nem lett volna elég, egy mocsaras területen is át kellett haladniuk, de hála Stadler mesteri tájékozódó képességének, ezen viszonylag hamar túljutottak, de így is értékes időt vesztettek. Ezután egy ellenséges útlezárás miatt további kerülőt kellett tenniük, így a tervezett időből kezdtek kicsúszni, de még ekkor sem gondoltak arra, hogy felhagyjanak a küldetéssel. Amikor elérték a reptér területét, felfedeztek az oldalukban egy harckocsiállást, amit nagy ívben elkerülve végre elérték a kifutópályát. Ekkora viszont már olyannyira kifutottak az időből, hogy esélyük sem lett volna napkelte előtt elérni a gépeket, elhelyezni a tölteteket, és még sötétben biztonságos távolságra eltávolodni a repülőtértől. Így meghozták a keserű döntést, a lehető leggyorsabban visszaindultak, bőven a lakott területeken kívülre. A következő napot főképp pihenéssel töltötték, majd éjszaka továbbmentek, hogy egyesüljenek Matias-al és az UNITA katonákkal.

Mivel a kis csapat nem tudta elfogadni, hogy az akciót az időkeret túllépése miatt fújták le, és nem azért, mert lelepleződtek, a hármas tanácskozni kezdett, hogy tegyenek-e még egy próbát a reptéren. A holdállás miatt muszáj volt gyors döntést hozniuk, de végül arra az elhatározásra jutottak, hogy ketten újra megpróbálják. Ekkor Matias már nem tartott velük félúton, túl kockázatosnak ítélték egyedül hátrahagyni, így őt az UNITA erőkkel hagyták. Ekkor a páros jóval gyorsabban haladt, mivel első kézből származó információjuk volt a terepről és az ellenséges állásokról, valamint nem vesztegették az időt a környékre való beszivárgással, hanem egyből a reptérre tartottak. Sikerült is időben elérniük a kifutópályát, és éjfél után elérték a vadászgépek parkolóhelyét. A kifutópálya mellett haladva elértek egy hangárhoz, melyet az onnan kiszűrődő hangok alapján a műveleti helységként azonosítottak. Hamarosan azonban felfedezték, hogy jóval kevesebb gép van a reptéren, mint arra számítottak, és közelebbi szemlélődés után kiderült, hogy néhány használaton kívüli könnyű repülőgépet leszámítva az egész reptéren mindössze egyetlen Mi-8-as szállítóhelikopter árválkodott, a harci gépeknek pedig se hírük, se hamvuk. Egy gyors értékelés után stratégiai okokból azt a döntést hozták, hogy nem éri meg egyetlen helikoptert felrobbantani, aminek folyományaként egészen biztosan megnöveli az ellenség a repterei biztonságát, és így a jövőbeni szabotázsakciók jelentősen megnehezednének, sőt akár el is lehetetlenednek. Így aztán, mivel az időből is kezdtek kifutni, megkezdték a kivonulást a területről. Ekkorra Diedericks nagyon kimerült, alig tudott társával lépést tartani. A terület ismeretének birtokában most már nappal is mozogtak, időközben a vizük elfogyott, Diedericks teljesítményfokozó amfetamin tablettákat vett be, hogy bírja az iramot, de nem álltak meg, haladtak rendületlenül a baráti erők felé. Sikerült így estére eljutni a találkozási területre, de nem kockáztathatták, hogy véletlen belefutnak az UNITA őrségbe, mert könnyen ellenségnek nézhették volna őket, így letáboroztak éjszakára. Kora reggel összefutottak egy UNITA járőrrel, majd nekigyürkőztek a hosszú távnak a helikopter leszállóhelyre, ahol pár nappal később két Puma felvette őket.

Fort Rev-be, a műveleti bázisra visszaérve a feletteseik helyeselték döntésüket, hogy egyetlen helikopterért nem kockáztatták a jövőbeni akciók sikerét. Hírszerzési jelentések később felfedték, hogy Menongue-ben éjszaka nem állomásoztak vadászgépek, félvén egy esetleges szabotázsakciótól, és ezért esténként a messzi északon fekvő Bie-be repülték át, amit az első beszivárgás alkalmával észleltek is.

j-b.: Unita katona, Diedericks, Matias, Stadler

jobboldalon áll Stadler, Diedericks, bal szélen Matias, UNITA katonák társaságában


Folyt. köv.!

2012. november 6., kedd

RECCE, 6. rész: Képgaléria II.

A képek P. Matthysen, M. Kalkwarf és M. Huxtable "RECCE" c. könyvéből származnak.


Felszerelés, fegyverzet


AKM


Érdemes megfigyelni a jobboldalt álló felderítőnél a H&K MP5SD géppisztolyt.
Beretta AR-70 gépkarabély
Magyar AMD-65 gépkarabély
Hangtompítóval ellátott
MAC-10 géppisztoly
(A háttérben az öreg C47
szállítógép látható!)

Keletnémet Strichtarn.ruházat

Érdekes a jobb szélen álló katonán látható, orosz
Panama-kalap koppintása.
(Angola oldalán jónéhány orosz is szolgált, a kubai
és keletnémet "tanácsadók" mellett.)

A baloldalt álló katonán nem chicom
chest rig van, hanem a számtalan
dél-afrikai koppintás egyike.
Saját kezűleg festett málha.























"Black is beautiful"
(R4 gépkarabéllyal)

Bevetés előtt I.
Figyeljük meg a különböző málhákat, illetve a keleti blokkos fegyvereket.
A Puma helikopter oldalán jól látható a SAAF korabeli emblémája.

Bevetés előtt II.
5RR, 1987
Különböző chicom-copy chest rigek, és Niemoller málhák, keleti blokkos fegyverek.
A háttérben Casspir csapatszállító járművek láthatók.

Bevetés közben I.
5RR, Small Team, R4 fegyverek, és Niemoller málhák különböző változatai

Bevetés közben II.
(Keleti blokkos fegyverzet)

Bevetés közben III.
5RR, Sabre járművön

5RR, balról a második Diedirks
Figyeljük meg a bal szélen álló katona
Type 63 chicom SKS chest rigjét.
André Diedirks, 5RR, egy
bevetés után. A Kis Csapatos
felderítés kiötlője.



















Beállított fotó a 90-es évek elejéről.


Veszteségek


Du Toit őrnagy, a hazatérése után.
Wynand du Toit százados, közvetlenül az elfogása után,
egy sajtótájékoztatón.




















F. Zeelie hadnagy, 1RC
H. Carstens tizedes, 1RR






















Ezzel a Dél-Afrikai Reccé-ket bemutató írásom végére értem, remélem legalább akkora élvezet volt olvasni a történetüket, mint nekem megírni azokat.

VÉGE




2012. október 28., vasárnap

RECCE, 5. rész: Képgaléria I.



A képek P. Matthysen, M. Kalkwarf és M. Huxtable "RECCE" c. könyvéből származnak.


Az 1RC néhány alapítója, 1972 októberében.
Barettsapkában J.D. Breytenbach parancsnok látható.
S.D. van der Spuy ezredes, a 2RR parancsnoka, a Firewood hadművelet alatt

KIKÉPZÉS

Acélgolyók...
...és telefonpózna, mint nehezék.
Járműves kiképzés
Kiképzés városi harcra, R5 gépkarabélyokkal.
Érdemes megfigyelni az NDK strichtarn koppintás
egyenruhát.
Figyeljük meg az elől látható katona kezében az RPD könnyű géppuskát.

Kollektív fegyverek kiképzése (előtérben FN MAG, mögötte RPK könnyű géppuska)


Kiképzés régen...
(Beretta AR70 gépkarabélyokkal)
...és napjainkban.
(A kiképzőn az új, S2000 mintájú egyenruha látható.)
Klepper kenuk.


A 2RR tagjai kiképzés közben.

FOLYT. KÖV.!

2012. október 22., hétfő

RECCE, 4. rész: A veszteségek

Operation Argon

1985. májusában egy titkos felderítő akció keretében Wynand du Toit százados vezetésével 9 recce operátor a 4RR-ből behatolt Angolába, a határtól 2000km-re található, olajban gazdag Cabinda tartományba. A katonákat felfedezte az ellenség, és a kitört tűzharcban ketten életüket vesztették, és egyikőjük fogságba esett, de a többiek biztonságban visszatértek Dél-Afrikába. Az akcióban jónéhány angolai katona is életét vesztette.

1985. május 13-án a SAN hajója kifutott Saldanha Bay-ből, fedélzetén a recce operátorokkal, és kisegítő személyzetükkel. Cél az angolai partszakasz volt, a zairei határ közelében. Az akció célja az ANC és SWAPO bázisok felderítése volt Cabinda körzetében, mivel az előzetes felderítés megállapította, hogy itt képezik ki nagyrészt azokat az ANC gerillákat, akik később visszaszivárogtak Dél-Afrikába. A körzetben számos katonai bázis volt található, mivel jónéhány olajtároló létesítmény volt a területen. (Érdekesség: meg nem erősített források szerint amerikai vietnámi veteránok és brit ex-SAS katonák is védték a létesítményeket.)

A hajó a partot május 19-én közelítette meg, egy kisebb csapat gumicsónakokkal pedig felderítette a parti viszonyokat, mielőtt a teljes egység partra szállt volna. Az előzetes felderítés nem talált számottevő aktivitást, így az akciót másnap estére időzítették. Május 20-ának éjszakája tökéletes partraszálló idő volt a reccék szempontjából: sötét és felhős. A csapat gumicsónakokon megközelítette a partot, eközben a hajó visszatért a nyílt tengerre. Viszont muszáj volt a tervezettnél messzebbről indulniuk, és az előzetes információkkal ellentétben a tenger sem volt nyugodt, így az időzítés csúszni kezdett. Ahogy egyre közelebb értek a parthoz, du Toit százados éjjellátójával észrevette, hogy a közelben van egy halászhajó, és a parton egy kis tábortűz körül néhány ember tartózkodik. Mivel meg kellett várniuk a halászhajó távozását, ekkora már 3 órás késésben voltak a tervezetthez képest, és így a felfedezés veszélye is egyre nőtt. Miután sikeresen partot értek, a csónakokat elrejtették, és megbeszéltek egy gyülekezési pontot vészhelyzet esetére.

A csapat megmászott egy magas meredélyt, majd követte az előzetesen felderített útvonalat, mely egy kis falu mellet egy útig vezetett. Újabb órát vesztettek, mikor elszámolták a távolságot, és mielőtt elérték volna az utat, visszafordultak. Ennek ellenére folytatták küldetésüket, és a sötétségből hátralévő két óra alatt búvóhelyet kerestek, egy sűrű, fás területen, de azt már napfénynél érték csak el. A dél-afrikai hírszerzés és több felderítő repülés alapján a búvóhely környéke nagyon alacsony katonai aktivitást mutatott, de a valóságban körös-körül jól álcázott, frissen épült FAPLA bázis terült el. A felderítés szerint a búvóhely buja aljnövényzettel rendelkezett, egyik irányban vékony sávban parti bokrokkal, mely ideális lett volna a visszavonuláshoz. Csak a helyszínen derült ki, hogy ezt a sávot megtisztították, így a csapat csapdába esett.

Az egység körkörös védekező állást foglalt el, egy embert pár méterrel előrébb küldve északi irányba, ahonnan jöttek. Hajnalban felfedeztek 1000m-re egy álcázott FAPLA bázist, ahonnan pár óra elteltével egy járőr felfigyelt a reccék óvatlanul hátrahagyott nyomaira. Ez a járőr nem bocsátkozott velük harcba, hanem visszatért a bázisra, ahonnan egy nagyobb egység indult el a rejtekhely felé. Délután 5-kor egy kisebb, háromfős FAPLA járőr nyomaikat követve egyenesen előrenyomult a bozótosba, majd miután észrevették, hogy a reccék pontosan hol rejtőznek, visszatért a bázisra. Ezzel egyidőben számos FAPLA katona a másik irányból közelítette meg a őket, majd hevesen tüzelni kezdtek, a körkörös védelmi vonaluktól mindössze 4m-re csapódtak be lövedékeik. Miután RPG-vel is elkezdtek rájuk lőni, du Toit kiadta a parancsot a visszavonulásra.

A visszavonulás egyetlen módon, a sötétség leszállta előtt saját nyomaikat követve volt lehetséges. Két recce sérült meg, miközben kitörtek a bozótosból, mivel tőlük mindössze 50m-re nyugatra egy csapat FAPLA katona vette őket koncentrált tűz alá RPD könnyű géppuskákkal, számos AK47-el, és RPG rakátákkal. A csapat északnak fordult, egy másik FAPLA-egységgel a sarkukban, és egy harmadik egység nyugatról kezdte őket oldalba keríteni. Az egyetlen lehetséges út keletre volt, ahol 40 méternyi derékmagasságú fűmezőn túl facsoport terült el. Du Toit és még két katona egy sekély vízmosásban előrement a mezőn, míg a többi katona várt a bozótosban. A százados kis csapata hamar magára vonta az ellenség teljes figyelmét, és több, mint 30 FAPLA katona nyomult előre feléjük. Louis van Breda tizedes életét vesztette a harcban, míg két társa folytatta a harcot, akik ekkorra szintén megsebesültek, és fogytán voltak a lőszernek is. Pozíciójukat lerohanták az angolaiak, megölve Rowlan Liebenberg tizedest, és súlyosan megsebesítve du Toit századost. Később a százados elmondta, hogy a tűzharc a szokásos 15-30 másodpercnél jóval tovább, mintegy 45 percig tartott.

Bár a százados eszméleténél volt, mégis azt hitték róla, hogy meghalt, így egy FAPLA katona elkezdte megfosztani órájától és felszerelésétől, mikor is realizálta, hogy du Toit még él, és meglőtte a nyakán. Még ekkor is magánál volt, és bár súlyosan sérült volt a vállán, nyakán és karján, az angolaiak kegyetlenül ütlegelni kezdték, azt hívén róla, hogy zsoldos. A százados bizonygatta, hogy dél-afrikai tiszt, amin a katonák igencsak meglepődtek, főleg, mikor megtudták, hogy du Toit ráadásul egyike a híres recce-knek. Az ütlegek után a századost orvosi ellátásban részesítették Cabindában, majd Luandába szállították, ahol kórházba került.

Miután du Toit századost elfogták, a FAPLA egységek nem foglalkoztak velük, így a megmaradt hat recce operátor folytatta útját északnak, felvették a kapcsolatot a hajóval, és visszatértek Dél-Afrikába. Du Toit-ot az angolaiak kihallgatták, ahol ő azt az előzőleg jóváhagyott tévinformációt adta be nekik, hogy a recce csapat eredeti feladata az olajfinomító felrobantása lett volna. 837 nap magányos fogság után 1987. szeptember 7-én du Toit százados hazatérhetett egy komplikált fogolycsere után, melyben dél-afrikai részről elengedték a terrorizmus miatt fogva tartott francia Pierre-André Albertini-t, és a holland Klaas de Jongé-t, valamint több mint 100 FAPLA foglyot, akiket az UNITA tartott fogságban. Angolai részről du Toit mellett a két elesett recce holttestét is kiadták.

Louis van Breda tizedes és Rowlan Liebenberg tizedes földi maradványait 1988. március 15-én szállították vissza hazájukba.

Harci veszteségek

A 23 évig tartó bozótháború alatt a különösen veszélyes műveletek során 81 recce operátor vesztette életét, miközben több mint 900 küldetést teljesítettek, melyek közül mindössze egyetlenegy (a fentebb olvasható) végződött totális kudarccal. Érdekes mód a Határháborúban a SADF első és utolsó hősi halottja is a reccé-k közül került ki:

F.J. Zeelie hadnagy az 1 Recce Commando-ból 1974. június 23-án, Bwabathá-ban, Angolában esett el, poszthomusz kapta meg a Louw Wepener kitüntetést.

H. Carstens tizedes az 1 Recce Ezredből 1989. április 4-én vesztette életét. Ő volt a Határháború utolsó hősi halottja.



Operators' pray


Heavenly Father
King of the world
I know all things are in your hands
Whatever happens to me

As a Special Force's operator
I am prepared to suffer hardship
I am ready to endure danger
and unrest, pain and hurt

I am willing to be hungry and thirsty
I am prepared to face the enemy fearlessly
Lord, I am weak
I cannot depend on my own strength
I do not want to trust in my own abilities

Lord, my God
Let me trust in You alone
Give me courage and strength
And above all, faith
To do my work fearlessly - always
Amen



Az operátorok imája


Mennyei Atyám
Világmindenség ura
Tudom, minden a te kezedben van
Bármi is történjék velem

Mint egyike a Különleges Erők operátorainak
Felkészültem, hogy elszenvedjem a nehézségeket
Kész vagyok elviselni a veszélyt
A fáradtságot, fájdalmat és sérülést

Hajlandó vagyok éhezni és szomjúhozni
Felkészültem, hogy félelmet nem ismerve szembenézzek az ellenséggel
Uram, gyenge vagyok
Nem hiszek a magam erejében
Nem bízhatom a saját képességeimben

Uram, én Istenem
Egyedül benned bízhatok
Adj nekem bátorságot és erőt
És mindenek felett hitet
Hogy félelem nélkül végezhessem munkám - mindig
Ámen

2012. október 14., vasárnap

RECCE, 3. rész: A kiképzés

Kiválasztás, kiképzés a '70-es évek elején


A 70-es évek elején nem volt formális kiképzési rendszer, egy intenzív, hat hetes kurzus alatt választották ki a jelentkezők közül a későbbi operátorokat, ahol csak a legmotiváltabbaknak sikerült teljesíteni a tanfolyamot. A kommandók saját igényük szerint állították össze a kiképzés menetét, de mindről elmondható, hogy nagyban támaszkodott a rodéziai SAS és Selous Scouts képzési rendszerére, amit az oktatók nagy része korábban saját bőrén tapasztalt. Később igény lett egy kidolgozott rendszerre, amelyen belül egy előválogatás alapján eldönthető volt, hogy a jelölt alkalmas-e egyáltalán a különleges feladatokra. Mivel itt már fontos szerep jutott a pszichológiai vizsgálatnak is, a Military Psyshological Institute is bekapcsolódott az előzetes válogatásba.

Kiválasztás és kiképzés a '70-es évek végétől a '80-as évek közepéig


Az átlagos válogató az 1RR-ben következőkből állt (a 4RR és 5RR kiválasztó kurzusa hasonló volt):

-Előzetes szelekció a jelöltekből, egészségügyi és pszichológiai tesztek alapján.
-2 hetes fizikai kiképzés, fontos tudni, hogy ekkor még a jelentkezőknek bőséges étkezésekben volt részük.
-2 hetes menetgyakorlat, ahol nagy hangsúlyt fektettek a tájékozódásra. A fejadagokat már elkezdték csökkenteni, az alvásmegvonás is napirenden volt, és a menetelések alatt mind nagyobb terhet kellett a jelöltnek cipelni. Mindezek mellett fokozatosan pszichológiai terhelésnek is ki voltak téve.
-1-2 hetes bozót gyakorlat, ahol tájolóval és anélkül is tájékozódni tanultak, nappal és éjszaka is. Elkezdték kiképezni őket emberek vezetésére is, ennek része volt különböző akadálypályákon való áthaladás, ahol a csapatmunka és vezetési képességek jól nyomon követhetők voltak. Ebben az időszakban is rendszeresek voltak a menetgyakorlatok, és ekkorra a fejadagok már a minimálisra voltak csökkentve.

Ezek után egy fontos pontra érkeztek a kiválasztásban, akik eddig bent maradtak. Közölve lett a jelöltekkel, hogy minden oktatóra szükség van egy sürgős küldetés miatt, és a kiképzés egy későbbi időpontban fog folytatódni. A kiképzők magukkal víve a  jelöltek felszerelését, teherautókon magukra hagyták őket, meghagyva nekik, hogy várjanak, ahol vannak, hamarosan felszedik őket járművekkel, és hazarepülnek. Ezt követte a rendkívül realisztikus, rettegett "sötét fázis": hamarosan a jelölteket elfogták a gerillák, akik valójában az 5RR fekete bőrű operátorai voltak. Ezzel egy egyhetes kurzus kezdődött, melynek fő célja az volt, hogy a jelöltek megismerjék az ellenséget: a gerillákéval teljesen megegyező bázist építettek a bozótban, megtanulták kezelni a keleti blokk fegyvereit (AKM, RPD, RPK, RPG-7, stb.), ráadásul mindezt a kommunista felkelők kiképzésével teljesen megegyező módon. Párokra osztódtak, minden jelölt mellé egy "gerilla" került, akivel mindent úgy tettek, mint a SWAPO-gerillák, ez alól például az étkezés, vagy az alvás sem jelentett kivételt. A fizikai kiképzések és a táborépítés közti időkben ideológiai és elméleti oktatást is kaptak, melynek része volt a SWAPO-indulók megtanulása is. Ebben a fázisban ételt alig kaptak, az ötödik napig az átlag fejadag mindössze egy gabonakorpa szeletből, és egy konzerv dzsemből állt. Az ötödik nap húshoz jutottak, mivel ekkor lőhettek maguknak egy páviánt. A hetedik nap fehér operátorok éles lőszert használva "megtámadták" a bázisukat, és a jelölteknek azt az utasítást adták, hogy meneküljenek el egy gyülekezési pontra. Miután ez sikerült, jött egy különösen megterhelő, ún. "roppantó" szakasz: 50km-es távot kellett megtenni pihenő nélkül, erőltetett menetben, de mikor elérték a célt, ott újabb kihívással kellett szembenézniük, jelesül telefonpóznákat kellett felvenniük, és magukkal cipelniük a következő pontig. Onnan ismét futás a következő pontra, ahol 35-40kg-os betonkockákat, homokzsákokat, vagy hasonló súlyt magukkal víve kellett újabb gyülekezőhelyre érniük. Mikor megérkeztek, a nehezékeket lerakhatták, majd ismét futhattak tovább. Ráadásul az ellenőrző pontokon a kiképzők kis barbecue partikat tartottak, hideg sörrel és italokkal, ami a több hete kevés fejadagon élő, kialvatlan, elcsigázott jelöltek számára igencsak csábító volt, persze aki megtört, az hiába csinálta eddig végig, kiesett. Az utolsó ellenőrzőpontot időre, hajnali 2 órára el kellett érniük azoknak, akik még bent maradtak, ahol az az utasítás fogadta őket, hogy pihenő nélkül újabb 45km-t kell megtenniük. Nemsokkal ezután viszont megállították őket, mondván, vége a kurzusnak. Persze jópáran ilyenkor azt hitték, hogy ez újabb trükk a kiképzőktől, egyszerűen nehezen hitték el, hogy valóban vége a kiválasztásnak.

Az egész válogatás alatt a jelölteknek mindössze egy szett ruhájuk volt, és nem volt lehetőségük azokat mosni, viszont a fegyverek tisztaságára különösen nagy gondot kellett fordítaniuk, mivel a kiképzők keményen büntették, akinek a fegyvere nem volt makulátlanul tiszta.

Azokra, akik sikerrel vették a válogatót, 9 hónapos kiképzés várt:

1. Ejtőernyős kurzus (2 hét): 20 ugrást kellett teljesíteni, ebből egyet éjszaka, és hármat teljes felszereléssel.

2. Csónakos kurzus (2 hét): Zodiac motorcsónakok és Klepper kenuk használatának elsajátítása mellett rengeteg testnevelési gyakorlatot és futást kellett végezniük.

3. Vezetési és járműkarbantartó kurzus (1 hét): Teherautók, Land Roverek, és motorkerékpárok vezetésének megtanulása, alacsony fizikai megterhelés mellett.

4. Szakasz szintű fegyverkezelői kurzus (4 hét): FN MAG, RPG-7 valamint az ellenség fegyverei kezelésének csiszolása. A fizikai megterhelés ismét extrém magas volt.

5. Légi tájékozódási kurzus (3 hét): Landolási zónák és ledobási zónák előkészítése, csapásmérő repülőgépek és helikopterek célra irányítása volt a kiképzés anyaga, kis fizikai megterhelés mellett.

6. Alapszintű robbantási és akna mentesítő kurzus (2-2 hét): Kis fizikai megterhelés.

7. Nehézfegyver kezelői kurzus (6 hét): Különböző, 14,5mm-es nehéz géppuskák, 20mm-es, 23mm-es gépágyúk, 81mm-es aknavetők használata, tisztítása, karbantartása. Erős fizikai megterhelés.

8. Alapvető orvosi kurzus (2 hét elméleti, 4 hét gyakorlati): A durban-i kórházban, napi 16 órás műszakban dolgoztak.

9. Bozót túlélés kurzus (4 hét): Víztisztítás, horgászat, madarak és kígyók elejtése és elkészítése, menedéképítés, navigálás tájoló nélkül, nyomkeresés.

Eddig a pontig ha a jelölt nem volt képes valamelyik kurzust teljesíteni, akkor kibukott a kiképzésről, de ha ez sérülés miatt következett be, akkor volt egy második esélye, és az utolsó elvégzett kurzus után csatlakozhatott a következő kiképzésbe.

10. Kisegységes harcászati kurzus (6 hét): Támadás elhárítása, ellentámadás, rajtaütés, gyülekezőpont elkészítése.

Az utolsó kurzus volt a végső, "csináld meg, vagy lépj ki" döntés színtere, ahol a jelöltnek nem pusztán az elméleti és gyakorlati feladatokon kellett megfelelnie, de a kiképzők és saját társai egybehangzó támogatását is muszáj volt elnyernie. Akinek sikerült végigcsinálni, azok képzett operátorként kerültek adott Recce Ezredekbe, ahol tovább csiszolták tudásukat a választott szakirányban.

FOLYT. KÖV.

2012. október 8., hétfő

RECCE, 2. rész: A Recce Ezredek feladatai, felszerelése & fegyverzete

A Különleges Erők feladatai:


1. Ellenséges országokban található infrastruktúrális célpontok szabotálása:
a. Autóutak és vasútvonalak
b. Erőművek és elosztóközpontok
c. Üzemanyag létesítmények
d. Telekommunikációs létesítmények
e. Kulcsfontosságú ipari komplexumok
f. Víztározók
g. Kikötői létesítmények, a hajókat is beleértve

2. A légiharc támogatása:
a. Repülőgépek megsemmisítése a földön
b. Légvédelmi rakétatámadások az ellenséges repterek közelében
c. Légi közlekedés megfigyelése az ellenséges repterek közelében
d. Földi egységek korlátozott támadása
e. Légvédelmi egységek korlátozott támadása
f. Mélységi felderítés és célpont azonosítás
g. Keresés és mentés

3. Az ellenség zaklatása az ellenséges vonalak mögött:
a. Bázisok korlátozott támadása "üss és fuss" taktikával
b. Aknatelepítés
c. Rajtaütések
d. Mesterlövész feladatok
e. Szabotázs

4. A saját erők támogatása:
a. Felderítés
b. Célpont megjelölés, azonosítás
c. Kalauz szolgálat
d. Ellenséges erők zaklatása a 3. pont szerint
e. Ejtőernyős csapatok megsegítésére úttörés

5. Kétéltű akciók támogatása:
a. Tengerpart felderítése
b. légi- és földi tűztámogatás irányítása
c. A partraszálló helyek védelme

6. A saját felderítő műveletek támogatása:
a. Taktikai és stratégiai felderítés
b. Ellenálló csapatokkal való együttműködés
c. Ellenállók kiképzése
d. Technikai támogatás
e. Személyek sürgős evakuálása idegen országokból

7. Géprabló-ellenes műveletek:
a. SAP támogatása jármű- és repülőgép eltérítési műveletekben
b. SAP támogatása tengeri műveletekben

8. A SAP támogatása:
a. Felderítés
b. Rajtaütések
c. Elfogások
d. Technikai támogatás
e. Titkos felderítés


Felszerelés, ruházat:

A Recce operátorok hasonlóan más országok különleges katonáihoz, mindig a feladatnak megfelelő, személyre szabott  fegyverzetet és felszerelést használták, természetesen bizonyos keretek között. Ruházatukban mélységi felderítésnél nagyrészt az ellenség sokféle rejtőmintáját  használták (pl. NDK Strichtarn, Tanzániai DPM, kubai elm leaf, egyiptomi és líbiai terepminták, különböző lizard-minták, de volt eset orosz KLMK-ra is), illetve mivel ezek utánpótlása nem volt megfelelő, ilyen mintázatú ruházatot Dél-Afrikában is gyártottak, lemásolva az eredetit. Könnyen kikövetkeztethető, hogy erre azért volt szükség, hogy az ellenséges katonákat megtévesszék, szinte beolvadjanak közéjük. Ezek mellett használták a SADF hivatalos, Nutria Brown egyenruháját is, abban az esetben, ha saját csapatok közelében tevékenykedtek, elkerülendő a baráti tüzet. 1990 körül jelent meg egy újabb, a Reccékre jellemző minta, az ún. Cabbage Patch. A SADF reguláris alakulatainak szánt felszerelések prototípusait a 32-es zászlóalj mellett a Recce ezredek tesztelték, ami náluk bevált, az mehetett a többi bakának is. Volt rá példa, hogy terepen az egyébként jónak ígérkező hátizsák egy nap alatt széthullott. Mellények, chest rigek, hátizsákok garmadáját tesztelték és használták, jelentősen megelőzve korukat. A 80-as évek elején volt például moduláris málhamellényük, és a tépőzárakat is előszeretettel használták. Érdemes megemlíteni, hogy az ellenséges ruházathoz hasonlóan, a világszerte méltán népszerű Chi-com chest rig-et is gyártották többféle változatban Dél-Afrikában,  kimondottan a Recce egységek számára. Minden egyes felszerelésről és ruházatról az eredetre utaló cimkék el voltak távolítva, illetve már alapból fel sem varrták őket, természetesen erre az utólagos nyomon követhetőség megnehezítése, és esetleges kellemetlen kérdések kiküszöbölése végett került sor. A felszerelésük nagyon fontos eleme volt a fekete álcázó krém, mellyel a fehér katonák az arcukat és kezüket álcázták, szintén az ellenség megtévesztése miatt. Ez a krém az egész SADF állományában csak mint "Black is beautiful" volt ismert. Néhány Recce a kézfejének festése helyett inkább feketére mázolt bőrkesztyűt viselt. A különböző használati elemek mindegyike a késektől a tájolókon keresztül a zseblámpáig vagy festékkel vagy kamuflázs szalaggal voltak álcázva. Hasznos eleme volt felszerelésüknek a tríciumos Beta Light, ami egy, a zseblámpa helyett használható, fényt kibocsátó kis eszköz. Kések tekintetében a legnépszerűbbek az amerikai KA-BAR és Gerber MkII voltak, de ezek mellett használtak többek között Puma White Hunter és Puma Bowie késeket, Fairbairn Sykes kommandó tőröket, különböző Arbuckle csizmakéseket, AKM bajonetteket is.

Fegyverzet:

A SADF fő kézifegyverei a 60-as 70-es években az R1 automata puska, az FN MAG géppuska, a Z88 (Beretta 92F másolat) automata pisztoly valamint az M79-es gránátvető volt, a 80-as években vezették be az R4, R5, R6 gépkarabélyokat, az SS-77 géppuskát és az MGL gránátvetőt. Természetesen ezeket a fegyvereket a Recce operátorok is használták, de előszeretettel alkalmazták az ellenségtől származó fegyvereket is, a teljesség igénye nélkül: AKM gépkarabély, illetve különböző változatai (többek közt a magyar AMD-65 is), RPD és RPK könnyű géppuskák, SVD távcsöves puskák, Makarov pisztolyok. Ezeken kívül megtalálhatók voltak arzenáljukban a különböző, feladat-orientált fegyverek is, mint az integrált hangtompítóval ellátott HK MP5SD2, illetve UZI géppisztolyok is.

Kiválasztás:

A Reccék kiválasztása és kiképzése más országok hasonló egységeihez hasonlóan nagyon kemény és hosszadalmas művelet. A jelentkezőnek az alábbi kritériumoknak mindenképp meg kell felelnie:
-3 éves szolgálati idő
-18-35 év közötti életkor
-fizikálisan és szellemileg fitt
-dél-afrikai állampolgárság
-büntetlen előélet
-angol és afrikaans nyelv folyékony ismerete
A Recce ezredekbe a SADF összes egységéből lehet jelentkezni, és évente mintegy 700 jelentkezőből mindössze 45-nek sikerül teljesíteni a kiválasztást.

FOLYT. KÖV.

Köszönet DOC-nak a lektorálásért!