Oldalak

2012. szeptember 15., szombat

Könyvajánló I. rész

Sajnos a magyar könyvpiacon nem nagyon lehet fellelni az afrikai konfliktusokról dokumentumregényeket, hirtelenjében csak Ishmael Beah Gyerekkatona voltam Afrikában, amíg ti játszottatok c. könyve jut eszembe, amit eddig a témában láttam. Ellenben angol nyelterületen hihetetlenül bőséges választék van ilyen könyvekből, első körben ebben az írásban szeretnék bemutatni ezek közül kettőt.

Al J. Venter: Gunship Ace; The Wars of Neall Ellis, Helicopter Pilot and Mercenary




A téma egyik szakértőjének számító Al J. Venter által írt, Neall Ellis dél-afrikai pilóta életéről szóló könyv. Olvasmányos stílusban tárul elénk Ellis gyerekkora, majd korai évei a Rodéziai hadseregben. Később a SAAF (Dél-afrikai Légierő) kötelékébe kerül, ahol először Impala alacsonytámadó gépeken repül, majd Alouette III gunship helikoptereken repül bevetéseket Délnyugat-Afrikában. Ebből az időszakból ismertetésre kerül egy-két konkrét akció is, melyet a Koevoet-el vagy a 32-es zászlóaljjal hajtanak végre. A Határháború befejezésével Ellis hivatalos katonai pályafutása is véget ér, és már zsoldosként Mi-17-es helikoptereken repül olyan helyeken, mint a délszláv-háborúk, vagy egy rövid kitérő Angolában az EO kötelékében. A könyv gerincét a Sierra Leonében történtek adják, aminek Ellis az igazi ismeretséget köszönheti. Több fejezetben boncolgatják az ottani bevetéseket, megismerünk olyan szintén legendás embereket, mint Fred Marafono vagy Juba Joubert. Elolvashatjuk, amint az ECOMOG tudta nélkül Mi-24-es gépével megsemmisített egy RUF konvojt, aminek a háborúra is közvetlen kihatása volt, mivel jópár nagykutya is a menetoszloppal tartott. Miután a Sierra Leone-i polgárháború véget ért, rövid kitérőt teszünk Irakban, ahol megbízása volt, de nem repült, majd eljutunk vissza Dél-Afrikába, ahol tűzoltásban segédkezett, Sarawak-ba ahol mentőhelikopteren repült, Tanzániába, ahol az elnököt szállította a választási kampány alatt, végül Afganisztánban kötünk ki, ahol a köny kiadásának idején dolgozott. Érdekes olvasmány mindenkinek, akit érdekelnek az afrikai háborúk, a repülés, vagy csak egy igazán különleges pilóta élete.

336oldal + 32oldal képmelléklet (színes és FF)
kiadó: Casemate
kiadás éve: 2011. december

P. Matthysen, M. Kalkwarf & M. Huxtable: "RECCE"; A Collector's Guide to the History of the South African Special Forces




Mint a címből is kiderül, elsősorban a különböző SADF Recce relikviákat gyűjtők számára íródott, de a dél-afrikai felderítőket jobban megismerni vágyóknak is hasznos könyv, mely a Recce ezredek és kiegészítő alakulatok (iskolák, civil segítők, stb.) leírása mellett rengeteg korabeli színes fotót tartalmaz. A kiadvány erőssége mégis a temérdek 1:1 méretű, Recce felszerelésekről, felvarrókról, jelvényekről, baretrózsákról, övcsatokról, plakettekről és egyéb gyűjtői apróságokról készült kép, melyek között helyet kapnak a repro, hamisítvány darabok is. Továbbá informácókat találunk a kiképzésről, tradíciókról, múzeumokról is, átfogó képet kapva a SADF egyik különlegesen képzett egységéről. Minden komoly gyűjtő számára kötelezően ott a helye a polcon.

320oldal, kb. 2500 kép (színes és FF)
kiadó: 30 Degrees South Publishers
kiadás éve: 2011. április

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése