Oldalak

2012. november 11., vasárnap

A Grey's Scouts újból lovagol


Mivel a mai nap a Rodéziai függetlenség évfordulója (1965. XI. 11.), így jelen bejegyzésben a Rodéziai hadsereg talán legkevésbé hagyományos egysége kerül bemutatásra, Doc barátom írásában:

1896 júniusában, három hónappal a Matabele Lázadás kitörése után Rodéziában, a fiatal ország északkeleti részén a Mashona törzsek válaszoltak a fanatikus „kandungák” (varázslók) felhívására és lemészároltak 103 európai telepest. Az egyik önként jelentkező egység- a Bulawayo Szárazföldi Erőkből- támogatta, hogy az ellenség által Mashonaföldön körülvett telepesek segítségére siessenek; ez a csapat a George Grey százados által létrehozott lovas gyalogság volt, ismertebb nevén a Grey’s Scouts.




Majdnem pontosan nyolcvan évvel később, a Grey’s Scouts ismét harcban állt északkelet Mashonaföldön, „kandungákra” vadászva (abban az időben Shona-ként nevezték a terroristákat) a nyeregből tüzelve- habár a katonák öltözéke most dzsungel zöldre váltott és FN FAL automata puskák váltották föl a Martini-Henry karabélyokat. Az első találkozás a modern Grey’s Scout és a terroristák között 1976 júniusában történt és valószínűleg az első könnyű lovassági csata volt az egész világon a XX. század utolsó negyedében, mióta a Vörös Hadsereg és a Waffen SS lovassága összecsapott Oroszországban.

Mégis, a modern Grey’s Scouts tagjai hibásnak tartják a „lovasság” elnevezést, kitartva a sokkal helyesebb „lovas gyalogság” megnevezés mellett, főleg mivel a bírálók nevetségessé tették a lovas gyalogság átalakításának ötletét- romantikus korszerűtlenségnek nevezve azt, mely csupán hátráltatná a rodéziai háborús törekvéseket.

Válaszul az indítvány mögött álló irányító erő- Tony Stephens százados és általa a hadtest parancsnokának kinevezett Fraser-Kirk „Beaver” százados- hangsúlyozta a lovas gyalogság fontosságát a lázadó-ellenes hadműveletekben nehezen járható terepen. A vietnámi háború bebizonyította, hogy az egyre kifinomultabb felszerelés és a rakéták nagyobb robbanófejei melyeket felvonultattak a gerilla erők ellen, csupán abban volt sikeres, hogy addig emelte a fegyverek árát míg a háború költsége megfizethetetlen összegeket ért el.

Rodéziában az efféle hadtáp-kérdések sokkal életbevágóbbak voltak, mivel minden egyes jármű és minden csepp üzemanyag melyet importálni kellett azt jelentette, hogy területet veszítettek a gazdasági háborúban.

A Rodéziai Biztonsági Erőket szorongató egyik legnagyobb probléma a páncélozatlan járművek aggasztó elhasználódási aránya volt. Nem csupán nagy számban semmisültek meg aknára futva, hanem sok másik egyszerűen képtelen volt túlélni a rideg körülményeket. Habár léteztek terepjáró és akna-biztos járművek - mint a „Hyena” és a „Rhino”- de ezek nem voltak elég nagyok ahhoz, hogy személyzetet vagy ellátmányt szállítsanak. A kérdés tehát: létezett –e bármilyen „szélsőséges” eszköz, ami csökkenthette a katona függőségét a gépesített szállítástól?

Egy másik sürgető probléma, a megfelelő területi lefedettség biztosításának nehézségében rejlett, mivel az emberi erőforrások korlátozottak és máris túlképzettek voltak. Természetesen néhány mozgékony csapat járőrözhetett és létrehozhatott katonai jelenlétet kiterjedt területen, de a járművek taktikai hátrányban szenvedtek
a bozótosban. Változatlanul megrekedtek az esőben, míg a száraz évszakban hosszú porfelhővel hirdették közeledésüket; éjszaka a lámpáik messziről látszottak és a hangjuk ellen sem lehetett semmit tenni. Tehát: létezett –e olyan zajtalan és gyors eszköz mely mozgékonyságban részesítette a katonát?




A „nyomógombos” háborúk korszakában egy lovas gyalogság felállításának eléggé rendhagyó ötlete, visszhangot váltott ki a Rodéziai Biztonsági Erők körében. Kezdve a BSAP Dísz Lovas Egység alig elfojtott sértődésével, a Rodéziai Könnyű Gyalogság (RLI) és a Különleges Légi Szolgálat (RhSAS) „szamár náspángolóinak” nevetséges gúnyolódásáig. Amikor a Rodéziai Hadsereg zöld utat adott egy kísérleti lovas gyalogsági csapat felállításához, rengeteg hitre, kemény munkára és teljes kitartásra volt szükség az efféle szkepticizmus feletti győzelemhez.

De ez az úttörő Lovas Gyalogsági Egység (a MIU- Mounted Infantry Unit) lelkes támogatókat is vonzott; önkéntesek özönlöttek az Inkomoban (Lord Graham birtokának része) található MIU ezredtörzshöz, nagylelkű készletadományt küldtek a dél-afrikai támogatók és négylábú újoncok érkeztek Inkomoba egész Rodéziából és Dél- Afrikából a tulajdonosok ajándékaként.

1975 szeptemberére a MIU sikeresen létrehozta az első csapatot a Keleti- Felföldek megpróbáltatásaira; a katonák közt, a kiváló lovaspóló játékosoktól kezdve a volt idegenlégiósokig - akik még soha nem ültek nyeregben - sokan megfordultak; míg hátasaik pompás telivéreken át ellenszenves- ám szívós- farm pónilovakig (másnéven: „bossiekop”) szintén változatosak voltak. A próba csapatok további bozót- utazásai Rodézia keleti és délkeleti részein (hamarosan Cséplő Hadműveletnek nevezve) elsimította a legtöbb fogas problémát és meggyőzően demonstrálta a lovas gyalogság értékét a lázadó-ellenes hadműveletekben.

A próbacsapatok - melyek egy hivatásos katonai keretből és területi önkéntesekből álltak- által szerzett tapasztalat feltárta, az ez ideig váratlan előnyeit a lóháton való járőrözésnek. Megállapították, hogy egy lovas nem csupán gyorsabban, hanem sokkal pontosabban is követi a nyomokat, mint egy gyalogos. A lábnyomok vonalának követése sokkal könnyebb volt és váratlanul nagy területeket lehetett lefedni. Szintúgy a ló – kiváltképp a Basuto póni és a Bossiekop keresztezéséből származó – alkalmasnak bizonyult a leggöröngyösebb területen való átkelésre is.




Meglepetésre megállapították, hogy egy lovas gyalogos katona végülis nem volt sokkal feltűnőbb a nagyobb magasság miatt. A természetes, állati mozgása a lónak, lehetővé tette, hogy a lovas hallótávolságon belül megközelítse a gyanús forrásokat a bozótban, anélkül, hogy észrevennék; míg a plusz magasság nagyban megnövelte a katona látóképességét a sűrű bozótban és a magas fűben.

Észrevették, hogy a ló hallása és szaglása elsődleges jelzőrendszerként működhet a lovas számára; míg sebessége biztosította, hogy a katona vágtában üldözzön rövid távon vagy- könnyű vágtát és sétát felváltva alkalmazva- lendületesen haladjon és sokkal hosszabb időn keresztül kövessen. A legtöbb lovas katona inkább mellőzte az ügetést, főleg mivel a rádiók, lőszertartók és vizes kulacsok kényelmetlen összevisszaságot okoztak és mert az értékes felszerelés könnyen kieshetett a nyeregtáskából.

A lovas katonák- a terroristákra és a törzstagokra egyaránt kifejtett- megfélemlítő lélektani hatása gyorsan kegyetlen hírnevet szerzett a MIU- nak és az „Elefánthajcsárok” széleskörű tiszteletéhez vezetett. A lovas látványa célzásra emelt puskával, a kukoricáson áttörve egy terrorista felé, több mint elég volt, hogy elrémissze még a legmegrögzöttebb komisszárt is (a terrorista bandák vezetői „politikai komisszárnak” nevezték magukat).

Az első MIU önkéntesek kiképzésének feladata- amely csak 1976 elejétől vált ismerté Grey’s Scouts- ként- a tapasztalt lovas oktató, Roy Elderkin őrmester vállát nyomta, aki előzőleg a Királyi Lovas Tüzérségnél szolgált a Király Seregében.

Ezt a feladatot kegyetlen kínzássá tette a szükség, hogy betörjék a vadabb lóállományt, egy időben azzal, hogy rávegyék az önkénteseket, hogy felejtsék el a magas-iskolai technikák finom részleteit és tanulják meg a vad-lovaglás teendőit. Elderkin őrmester színes - habár tapintatlan- meggyőzőereje sokáig megmaradt az emlékezetekben- és a megkeményedett hátsókban azok közt, akiket ledobott a ló („Adtam én maguknak engedélyt, hogy leszálljanak a lóról?”). Elderkin fájó önkénteseinek olyan trükköket kellett tanulniuk, amire még a Spanyol Lovagló Iskolában is felhúzták volna szemöldöküket; úgy mint „leszállás” - szépen szólva- vágtából „stukkerrel” (FN) a kézben teljes málhában- egy gyakorlat mely valószínűleg több zúzódásba és törött csontba került az egységnek, mint amit bármely ellenséges ütközet okozott.

Mielőtt az önkénteseket kiküldték a bozótba, hosszú órákat töltöttek lóháton kiképzéssel a poros gyakorlótéren, a felszerelés végeérhetetlen tisztításával, fényezésével és a lovak csutakolásával, ápolásával. Ezután jöhetett az előzetes őrjárat létrehozása és a csatározás gyakorlása Chipinga hegyei és völgyei között. Végül a teljes hadműveleti szabadság a három-öt napos őrjáratokon a buja Keleti- Felvidéken vagy a kiszáradt Lowveld-en.

1976 elejére a Grey’s Scouts hivatásos és területi csapatokat működtetett felváltva, északkelet Rodéziában (Hurrikán Hadművelet) és jelenlétüket mindenhol éreztették ahol csak bevetésre kerültek. A hátasok általában alkalmasnak bizonyultak és kitartottak az országot belovagoló elhúzódó őrjáratok zordságaiban, ám ismét, a
kisebb farm póni gyakorta tett tanúbizonyságot nagyobb tűrőképességről. Ekkorra minden csapatnak saját állatorvosi tisztjei, patkolókovácsai és lószerszám készítői voltak és mindennapos zúgolódást váltott ki, hogy úgy tűnt a hadsereg több figyelmet pazarol a lovaira mint a katonáira. Egy alkalommal egy csapat számos veteránnal dicsekedett, ám nem volt orvosuk és aki betegnek jelentkezett, ki volt téve annak, hogy csupán annyit mondtak neki: „Enyhe bélgörcse van.”.




1976 júniusának első hetében a Grey’s Scouts átesett a tűzkeresztségen amikor egy „stick” (őrjárat) csapdába esett a Kandeya Törzsi Remény Földön, a Darwin-hegység és a Mavuradonha Körzet között. A Szürkék máris dühösen tüzeltek a fegyvereikkel a nyeregből kihajolva, miközben a nyílt téren elkapott alkalmi terrorista után vágtattak- de ez alkalommal ők voltak a mozgó célpont.

A hat emberből (és egy Gus-nak hívott kölyök vizslából) álló „stick” egy belvizes sűrű bozótoson lovagolt keresztül, amikor körülbelül 20-30 méter távolságból tüzet nyitottak rájuk. A kora reggel nyugalmát szertefoszlatta egy RPD (orosz golyószóró) magas hangú kerepelése, karöltve Kalasnyikov AK47-esek (orosz automata puska) kórusával. A „stick” azonnal két csoportra oszlott, hogy végigsorozhassa a láthatatlan ellenfelet; a lovasok leugrottak megbokrosodó lovaik nyergéből. Shaleena- az egyik kanca- találatot kapott és egy kábult lovas végignézte ahogy a gyeplőjét elmetszi egy lövés. A „tugyi-mutyik” (terroristák) szokás szerint magasan és vadul lövöldöztek még ilyen rövid távolságról is és a lovasok sértetlenül vetődtek a magas elefánt fűbe.

A tüzet azonnal viszonozták miközben parancsokkal és utasításokkal próbálták túlkiabálni a fülsüketítő zajkavalkádot. Minden egyes térdelő lovas dupla lövésekkel (két lőszeres sorozat) összpontosított az irányvonal és a tűzgyorsaság ellenőrzésére, átfogva saját tüzelési ívét, alacsonyan tüzelve. A parancsnokhelyettes rekedten üvöltve próbált kapcsolatot létesíteni a rádióján: „Kontakt! Kontakt! Kontakt!” és világosan megadta a pozíciójukat. Minden töltényűr üres töltényhüvelyeket köpködött, tárakat téptek ki és helyeztek be sietősen, lőpor bűze csípte az orrcimpákat és éber szemek szökkentek jobbra-balra.

Végül elhangzott a tüzet szüntess parancs és a fejek óvatosan felemelkedtek. Az ellenséges tűz megszűnt, így a „stick” egyik fele támadásba lépett; lekuporodva haladtak előre a nedves fűben amíg a többiek készen álltak, hogy fedezőtüzet biztosítsanak. Váratlanul egy rövid sorozat hangzott fel szemből és a lovasok a földre vetették magukat, míg az őrmester és a másik két katona viszonozta a tüzet a szélekről. Egy újabb sorozat éles sikolyt hasított, aztán a tűzharc fülhasogató hangzavara után, természetellenes csend következett. A lovasok felemelkedtek és jobbra-balra pásztázva lassan előrenyomultak, végül elérve a „tugyi-mutyik” által sietősen elhagyott pozíciót.




Az őrjárat maradéka óvatosan körbekémlelt mielőtt újraszerveződtek volna a támadó csoporttal; sikerült rádiókapcsolatot létesíteni a közeli őrjáratokkal és megkezdődött a lovak felkutatása a követés reményében. A fürkésző lovasok néhány fekhelyet találtak, teleszórva ételmaradékkal, lőszerhüvelyekkel, kiürült puskatárakkal, elhagyott csizmákkal (készült: Zágráb, Jugoszlávia), csomagokkal (gyógyszerek Angliából és NSZK-ból)- és megdermedt vér sűrű tócsáival.

Később kitudódott, hogy húsz „tugyi-mutyi” pihent a rögtönzött táborban majd elmenekültek, egy hátvédet hátrahagyva, hogy feltartóztassák a Szürkéket. Elvesztették a kapcsolatot a bandával, főleg a JOC-nak (Joint Operations Centre - Közös Hadműveleti Központ) köszönhetően amely már elindította a „tűzerőt” (helikopteres csapásmérő egység - Fire Force) egy másik kontakthoz a környéken. Később mégis megtalálták az egyik terrorista tetemét, de lehetetlen volt kideríteni hogy vajon több is életét vesztette –e, mivel a terroristák rendszerint -ha lehetőség volt rá- eltávolították a halottakat és a sebesülteket.

A lovasok szintén felfedezték, hogy Gus- nak sikerült visszatalálnia a csapat alaptáborába pár mérfölddel arrébb, farkát behúzva számos csatakos lóval egyetemben amik összekoszolódott nyeregtáskákat vonszoltak maguk után. Gus-t azonnal becstelenül megfosztották egy csonttól- azonban a Grey’s Scouts elejtette első
áldozatát.

Később, augusztusban a Szürkék ismét harcban álltak, ezúttal a Válaszcsapás Hadműveletben- délkeleten, a sivár, felperzselt, nyílt mozambiki határvidék mentén- egy néhány napig tartó folyamatos hajszában, mintegy két tucat terroristával végezve, az egység dalát visszhangozva: "The Grey's Scouts Ride Again, Out of History they Came" („A Grey’s Scouts újból lovagol, onnét hol a történelem honol!”)

Ha a béke valaha is visszatér Rodézia gyönyörű földjére és ha valaha is írnak egy beszámolót azokról a férfiakról akik ezt lehetővé tették, akkor egy fejezetet szentelni kell a katonáknak akik „a történelem honából jöttek”.



eredeti cikk:
http://www.rhodesianforces.org/GreysScoutsRideAgain.htm
képek:
internet

2012. november 6., kedd

RECCE, 6. rész: Képgaléria II.

A képek P. Matthysen, M. Kalkwarf és M. Huxtable "RECCE" c. könyvéből származnak.


Felszerelés, fegyverzet


AKM


Érdemes megfigyelni a jobboldalt álló felderítőnél a H&K MP5SD géppisztolyt.
Beretta AR-70 gépkarabély
Magyar AMD-65 gépkarabély
Hangtompítóval ellátott
MAC-10 géppisztoly
(A háttérben az öreg C47
szállítógép látható!)

Keletnémet Strichtarn.ruházat

Érdekes a jobb szélen álló katonán látható, orosz
Panama-kalap koppintása.
(Angola oldalán jónéhány orosz is szolgált, a kubai
és keletnémet "tanácsadók" mellett.)

A baloldalt álló katonán nem chicom
chest rig van, hanem a számtalan
dél-afrikai koppintás egyike.
Saját kezűleg festett málha.























"Black is beautiful"
(R4 gépkarabéllyal)

Bevetés előtt I.
Figyeljük meg a különböző málhákat, illetve a keleti blokkos fegyvereket.
A Puma helikopter oldalán jól látható a SAAF korabeli emblémája.

Bevetés előtt II.
5RR, 1987
Különböző chicom-copy chest rigek, és Niemoller málhák, keleti blokkos fegyverek.
A háttérben Casspir csapatszállító járművek láthatók.

Bevetés közben I.
5RR, Small Team, R4 fegyverek, és Niemoller málhák különböző változatai

Bevetés közben II.
(Keleti blokkos fegyverzet)

Bevetés közben III.
5RR, Sabre járművön

5RR, balról a második Diedirks
Figyeljük meg a bal szélen álló katona
Type 63 chicom SKS chest rigjét.
André Diedirks, 5RR, egy
bevetés után. A Kis Csapatos
felderítés kiötlője.



















Beállított fotó a 90-es évek elejéről.


Veszteségek


Du Toit őrnagy, a hazatérése után.
Wynand du Toit százados, közvetlenül az elfogása után,
egy sajtótájékoztatón.




















F. Zeelie hadnagy, 1RC
H. Carstens tizedes, 1RR






















Ezzel a Dél-Afrikai Reccé-ket bemutató írásom végére értem, remélem legalább akkora élvezet volt olvasni a történetüket, mint nekem megírni azokat.

VÉGE




2012. október 28., vasárnap

RECCE, 5. rész: Képgaléria I.



A képek P. Matthysen, M. Kalkwarf és M. Huxtable "RECCE" c. könyvéből származnak.


Az 1RC néhány alapítója, 1972 októberében.
Barettsapkában J.D. Breytenbach parancsnok látható.
S.D. van der Spuy ezredes, a 2RR parancsnoka, a Firewood hadművelet alatt

KIKÉPZÉS

Acélgolyók...
...és telefonpózna, mint nehezék.
Járműves kiképzés
Kiképzés városi harcra, R5 gépkarabélyokkal.
Érdemes megfigyelni az NDK strichtarn koppintás
egyenruhát.
Figyeljük meg az elől látható katona kezében az RPD könnyű géppuskát.

Kollektív fegyverek kiképzése (előtérben FN MAG, mögötte RPK könnyű géppuska)


Kiképzés régen...
(Beretta AR70 gépkarabélyokkal)
...és napjainkban.
(A kiképzőn az új, S2000 mintájú egyenruha látható.)
Klepper kenuk.


A 2RR tagjai kiképzés közben.

FOLYT. KÖV.!

2012. október 22., hétfő

RECCE, 4. rész: A veszteségek

Operation Argon

1985. májusában egy titkos felderítő akció keretében Wynand du Toit százados vezetésével 9 recce operátor a 4RR-ből behatolt Angolába, a határtól 2000km-re található, olajban gazdag Cabinda tartományba. A katonákat felfedezte az ellenség, és a kitört tűzharcban ketten életüket vesztették, és egyikőjük fogságba esett, de a többiek biztonságban visszatértek Dél-Afrikába. Az akcióban jónéhány angolai katona is életét vesztette.

1985. május 13-án a SAN hajója kifutott Saldanha Bay-ből, fedélzetén a recce operátorokkal, és kisegítő személyzetükkel. Cél az angolai partszakasz volt, a zairei határ közelében. Az akció célja az ANC és SWAPO bázisok felderítése volt Cabinda körzetében, mivel az előzetes felderítés megállapította, hogy itt képezik ki nagyrészt azokat az ANC gerillákat, akik később visszaszivárogtak Dél-Afrikába. A körzetben számos katonai bázis volt található, mivel jónéhány olajtároló létesítmény volt a területen. (Érdekesség: meg nem erősített források szerint amerikai vietnámi veteránok és brit ex-SAS katonák is védték a létesítményeket.)

A hajó a partot május 19-én közelítette meg, egy kisebb csapat gumicsónakokkal pedig felderítette a parti viszonyokat, mielőtt a teljes egység partra szállt volna. Az előzetes felderítés nem talált számottevő aktivitást, így az akciót másnap estére időzítették. Május 20-ának éjszakája tökéletes partraszálló idő volt a reccék szempontjából: sötét és felhős. A csapat gumicsónakokon megközelítette a partot, eközben a hajó visszatért a nyílt tengerre. Viszont muszáj volt a tervezettnél messzebbről indulniuk, és az előzetes információkkal ellentétben a tenger sem volt nyugodt, így az időzítés csúszni kezdett. Ahogy egyre közelebb értek a parthoz, du Toit százados éjjellátójával észrevette, hogy a közelben van egy halászhajó, és a parton egy kis tábortűz körül néhány ember tartózkodik. Mivel meg kellett várniuk a halászhajó távozását, ekkora már 3 órás késésben voltak a tervezetthez képest, és így a felfedezés veszélye is egyre nőtt. Miután sikeresen partot értek, a csónakokat elrejtették, és megbeszéltek egy gyülekezési pontot vészhelyzet esetére.

A csapat megmászott egy magas meredélyt, majd követte az előzetesen felderített útvonalat, mely egy kis falu mellet egy útig vezetett. Újabb órát vesztettek, mikor elszámolták a távolságot, és mielőtt elérték volna az utat, visszafordultak. Ennek ellenére folytatták küldetésüket, és a sötétségből hátralévő két óra alatt búvóhelyet kerestek, egy sűrű, fás területen, de azt már napfénynél érték csak el. A dél-afrikai hírszerzés és több felderítő repülés alapján a búvóhely környéke nagyon alacsony katonai aktivitást mutatott, de a valóságban körös-körül jól álcázott, frissen épült FAPLA bázis terült el. A felderítés szerint a búvóhely buja aljnövényzettel rendelkezett, egyik irányban vékony sávban parti bokrokkal, mely ideális lett volna a visszavonuláshoz. Csak a helyszínen derült ki, hogy ezt a sávot megtisztították, így a csapat csapdába esett.

Az egység körkörös védekező állást foglalt el, egy embert pár méterrel előrébb küldve északi irányba, ahonnan jöttek. Hajnalban felfedeztek 1000m-re egy álcázott FAPLA bázist, ahonnan pár óra elteltével egy járőr felfigyelt a reccék óvatlanul hátrahagyott nyomaira. Ez a járőr nem bocsátkozott velük harcba, hanem visszatért a bázisra, ahonnan egy nagyobb egység indult el a rejtekhely felé. Délután 5-kor egy kisebb, háromfős FAPLA járőr nyomaikat követve egyenesen előrenyomult a bozótosba, majd miután észrevették, hogy a reccék pontosan hol rejtőznek, visszatért a bázisra. Ezzel egyidőben számos FAPLA katona a másik irányból közelítette meg a őket, majd hevesen tüzelni kezdtek, a körkörös védelmi vonaluktól mindössze 4m-re csapódtak be lövedékeik. Miután RPG-vel is elkezdtek rájuk lőni, du Toit kiadta a parancsot a visszavonulásra.

A visszavonulás egyetlen módon, a sötétség leszállta előtt saját nyomaikat követve volt lehetséges. Két recce sérült meg, miközben kitörtek a bozótosból, mivel tőlük mindössze 50m-re nyugatra egy csapat FAPLA katona vette őket koncentrált tűz alá RPD könnyű géppuskákkal, számos AK47-el, és RPG rakátákkal. A csapat északnak fordult, egy másik FAPLA-egységgel a sarkukban, és egy harmadik egység nyugatról kezdte őket oldalba keríteni. Az egyetlen lehetséges út keletre volt, ahol 40 méternyi derékmagasságú fűmezőn túl facsoport terült el. Du Toit és még két katona egy sekély vízmosásban előrement a mezőn, míg a többi katona várt a bozótosban. A százados kis csapata hamar magára vonta az ellenség teljes figyelmét, és több, mint 30 FAPLA katona nyomult előre feléjük. Louis van Breda tizedes életét vesztette a harcban, míg két társa folytatta a harcot, akik ekkorra szintén megsebesültek, és fogytán voltak a lőszernek is. Pozíciójukat lerohanták az angolaiak, megölve Rowlan Liebenberg tizedest, és súlyosan megsebesítve du Toit századost. Később a százados elmondta, hogy a tűzharc a szokásos 15-30 másodpercnél jóval tovább, mintegy 45 percig tartott.

Bár a százados eszméleténél volt, mégis azt hitték róla, hogy meghalt, így egy FAPLA katona elkezdte megfosztani órájától és felszerelésétől, mikor is realizálta, hogy du Toit még él, és meglőtte a nyakán. Még ekkor is magánál volt, és bár súlyosan sérült volt a vállán, nyakán és karján, az angolaiak kegyetlenül ütlegelni kezdték, azt hívén róla, hogy zsoldos. A százados bizonygatta, hogy dél-afrikai tiszt, amin a katonák igencsak meglepődtek, főleg, mikor megtudták, hogy du Toit ráadásul egyike a híres recce-knek. Az ütlegek után a századost orvosi ellátásban részesítették Cabindában, majd Luandába szállították, ahol kórházba került.

Miután du Toit századost elfogták, a FAPLA egységek nem foglalkoztak velük, így a megmaradt hat recce operátor folytatta útját északnak, felvették a kapcsolatot a hajóval, és visszatértek Dél-Afrikába. Du Toit-ot az angolaiak kihallgatták, ahol ő azt az előzőleg jóváhagyott tévinformációt adta be nekik, hogy a recce csapat eredeti feladata az olajfinomító felrobantása lett volna. 837 nap magányos fogság után 1987. szeptember 7-én du Toit százados hazatérhetett egy komplikált fogolycsere után, melyben dél-afrikai részről elengedték a terrorizmus miatt fogva tartott francia Pierre-André Albertini-t, és a holland Klaas de Jongé-t, valamint több mint 100 FAPLA foglyot, akiket az UNITA tartott fogságban. Angolai részről du Toit mellett a két elesett recce holttestét is kiadták.

Louis van Breda tizedes és Rowlan Liebenberg tizedes földi maradványait 1988. március 15-én szállították vissza hazájukba.

Harci veszteségek

A 23 évig tartó bozótháború alatt a különösen veszélyes műveletek során 81 recce operátor vesztette életét, miközben több mint 900 küldetést teljesítettek, melyek közül mindössze egyetlenegy (a fentebb olvasható) végződött totális kudarccal. Érdekes mód a Határháborúban a SADF első és utolsó hősi halottja is a reccé-k közül került ki:

F.J. Zeelie hadnagy az 1 Recce Commando-ból 1974. június 23-án, Bwabathá-ban, Angolában esett el, poszthomusz kapta meg a Louw Wepener kitüntetést.

H. Carstens tizedes az 1 Recce Ezredből 1989. április 4-én vesztette életét. Ő volt a Határháború utolsó hősi halottja.



Operators' pray


Heavenly Father
King of the world
I know all things are in your hands
Whatever happens to me

As a Special Force's operator
I am prepared to suffer hardship
I am ready to endure danger
and unrest, pain and hurt

I am willing to be hungry and thirsty
I am prepared to face the enemy fearlessly
Lord, I am weak
I cannot depend on my own strength
I do not want to trust in my own abilities

Lord, my God
Let me trust in You alone
Give me courage and strength
And above all, faith
To do my work fearlessly - always
Amen



Az operátorok imája


Mennyei Atyám
Világmindenség ura
Tudom, minden a te kezedben van
Bármi is történjék velem

Mint egyike a Különleges Erők operátorainak
Felkészültem, hogy elszenvedjem a nehézségeket
Kész vagyok elviselni a veszélyt
A fáradtságot, fájdalmat és sérülést

Hajlandó vagyok éhezni és szomjúhozni
Felkészültem, hogy félelmet nem ismerve szembenézzek az ellenséggel
Uram, gyenge vagyok
Nem hiszek a magam erejében
Nem bízhatom a saját képességeimben

Uram, én Istenem
Egyedül benned bízhatok
Adj nekem bátorságot és erőt
És mindenek felett hitet
Hogy félelem nélkül végezhessem munkám - mindig
Ámen

2012. október 18., csütörtök

Könyvajánló II.

Hamish Ross & Fred Marafono MBE: From SAS to Blood Diamond Wars



A fidzsi Fred "Fearless" Marafono nagy valószínűséggel az egyetlen olyan ember, aki nem dél-afrikaiként harcolt az Executive Outcomes zsoldos/PMC (kinek melyik tetszik) cég zászlaja alatt Sierra Leonében. A könyv az ő polgárháborús élményein alapul, de sajnos vajmi keveset tudunk meg előéletéről az SAS-ben, pedig ő is ott volt az 1980-as iráni nagykövetség túszszabadítói között. A történet rögtön azzal kezdődik, hogy David Stirling (igen, az SAS alapítója) a 90-es évek elején megkeresi őt, hogy dolgozzon privát biztonsági cégének pár társával együtt Sierra Leonében, majd nem sokkal később az EO is felismeri rendkívüli vezetői adottságait és alkalmazza őt soraiban. A kezdeti időkben ő vezeti az EO-val együttműködő RSLMF csapatokat, később pedig ő koordinálja a zsoldosok két Mi17-es helikopterét a földi egységekkel. Az EO szerződésének lejárta után Marafono az országban marad, és tovább repül Juba Joubert-el és Neall Ellis-el Mi17 és Mi24 gépeken, és részt vesz a brit Barras SAS-hadműveletben is. Sajnos a köny számomra kicsit csalódás volt, mert a harci eseményeket csak nagyon érintőlegesen írja le, a fő hangsúly Marafono és Hinga Norman helyettes honvédelmi miniszter szoros barátságán alapul, így bepillantást nyerhetünk az akkori politikai és katonai vezetés felső köreibe is. A könyv mégsem mondható unalmasnak, vagy érdektelennek, mert remekül összefoglalja az akkor Sierra Leonében történteket, csak a leírás alapján teljesen mást vártam. 

256 oldal +16 oldal képmelléklet (FF) kiadó: Pen & Sword
kiadás éve: 2011. július

2012. október 14., vasárnap

RECCE, 3. rész: A kiképzés

Kiválasztás, kiképzés a '70-es évek elején


A 70-es évek elején nem volt formális kiképzési rendszer, egy intenzív, hat hetes kurzus alatt választották ki a jelentkezők közül a későbbi operátorokat, ahol csak a legmotiváltabbaknak sikerült teljesíteni a tanfolyamot. A kommandók saját igényük szerint állították össze a kiképzés menetét, de mindről elmondható, hogy nagyban támaszkodott a rodéziai SAS és Selous Scouts képzési rendszerére, amit az oktatók nagy része korábban saját bőrén tapasztalt. Később igény lett egy kidolgozott rendszerre, amelyen belül egy előválogatás alapján eldönthető volt, hogy a jelölt alkalmas-e egyáltalán a különleges feladatokra. Mivel itt már fontos szerep jutott a pszichológiai vizsgálatnak is, a Military Psyshological Institute is bekapcsolódott az előzetes válogatásba.

Kiválasztás és kiképzés a '70-es évek végétől a '80-as évek közepéig


Az átlagos válogató az 1RR-ben következőkből állt (a 4RR és 5RR kiválasztó kurzusa hasonló volt):

-Előzetes szelekció a jelöltekből, egészségügyi és pszichológiai tesztek alapján.
-2 hetes fizikai kiképzés, fontos tudni, hogy ekkor még a jelentkezőknek bőséges étkezésekben volt részük.
-2 hetes menetgyakorlat, ahol nagy hangsúlyt fektettek a tájékozódásra. A fejadagokat már elkezdték csökkenteni, az alvásmegvonás is napirenden volt, és a menetelések alatt mind nagyobb terhet kellett a jelöltnek cipelni. Mindezek mellett fokozatosan pszichológiai terhelésnek is ki voltak téve.
-1-2 hetes bozót gyakorlat, ahol tájolóval és anélkül is tájékozódni tanultak, nappal és éjszaka is. Elkezdték kiképezni őket emberek vezetésére is, ennek része volt különböző akadálypályákon való áthaladás, ahol a csapatmunka és vezetési képességek jól nyomon követhetők voltak. Ebben az időszakban is rendszeresek voltak a menetgyakorlatok, és ekkorra a fejadagok már a minimálisra voltak csökkentve.

Ezek után egy fontos pontra érkeztek a kiválasztásban, akik eddig bent maradtak. Közölve lett a jelöltekkel, hogy minden oktatóra szükség van egy sürgős küldetés miatt, és a kiképzés egy későbbi időpontban fog folytatódni. A kiképzők magukkal víve a  jelöltek felszerelését, teherautókon magukra hagyták őket, meghagyva nekik, hogy várjanak, ahol vannak, hamarosan felszedik őket járművekkel, és hazarepülnek. Ezt követte a rendkívül realisztikus, rettegett "sötét fázis": hamarosan a jelölteket elfogták a gerillák, akik valójában az 5RR fekete bőrű operátorai voltak. Ezzel egy egyhetes kurzus kezdődött, melynek fő célja az volt, hogy a jelöltek megismerjék az ellenséget: a gerillákéval teljesen megegyező bázist építettek a bozótban, megtanulták kezelni a keleti blokk fegyvereit (AKM, RPD, RPK, RPG-7, stb.), ráadásul mindezt a kommunista felkelők kiképzésével teljesen megegyező módon. Párokra osztódtak, minden jelölt mellé egy "gerilla" került, akivel mindent úgy tettek, mint a SWAPO-gerillák, ez alól például az étkezés, vagy az alvás sem jelentett kivételt. A fizikai kiképzések és a táborépítés közti időkben ideológiai és elméleti oktatást is kaptak, melynek része volt a SWAPO-indulók megtanulása is. Ebben a fázisban ételt alig kaptak, az ötödik napig az átlag fejadag mindössze egy gabonakorpa szeletből, és egy konzerv dzsemből állt. Az ötödik nap húshoz jutottak, mivel ekkor lőhettek maguknak egy páviánt. A hetedik nap fehér operátorok éles lőszert használva "megtámadták" a bázisukat, és a jelölteknek azt az utasítást adták, hogy meneküljenek el egy gyülekezési pontra. Miután ez sikerült, jött egy különösen megterhelő, ún. "roppantó" szakasz: 50km-es távot kellett megtenni pihenő nélkül, erőltetett menetben, de mikor elérték a célt, ott újabb kihívással kellett szembenézniük, jelesül telefonpóznákat kellett felvenniük, és magukkal cipelniük a következő pontig. Onnan ismét futás a következő pontra, ahol 35-40kg-os betonkockákat, homokzsákokat, vagy hasonló súlyt magukkal víve kellett újabb gyülekezőhelyre érniük. Mikor megérkeztek, a nehezékeket lerakhatták, majd ismét futhattak tovább. Ráadásul az ellenőrző pontokon a kiképzők kis barbecue partikat tartottak, hideg sörrel és italokkal, ami a több hete kevés fejadagon élő, kialvatlan, elcsigázott jelöltek számára igencsak csábító volt, persze aki megtört, az hiába csinálta eddig végig, kiesett. Az utolsó ellenőrzőpontot időre, hajnali 2 órára el kellett érniük azoknak, akik még bent maradtak, ahol az az utasítás fogadta őket, hogy pihenő nélkül újabb 45km-t kell megtenniük. Nemsokkal ezután viszont megállították őket, mondván, vége a kurzusnak. Persze jópáran ilyenkor azt hitték, hogy ez újabb trükk a kiképzőktől, egyszerűen nehezen hitték el, hogy valóban vége a kiválasztásnak.

Az egész válogatás alatt a jelölteknek mindössze egy szett ruhájuk volt, és nem volt lehetőségük azokat mosni, viszont a fegyverek tisztaságára különösen nagy gondot kellett fordítaniuk, mivel a kiképzők keményen büntették, akinek a fegyvere nem volt makulátlanul tiszta.

Azokra, akik sikerrel vették a válogatót, 9 hónapos kiképzés várt:

1. Ejtőernyős kurzus (2 hét): 20 ugrást kellett teljesíteni, ebből egyet éjszaka, és hármat teljes felszereléssel.

2. Csónakos kurzus (2 hét): Zodiac motorcsónakok és Klepper kenuk használatának elsajátítása mellett rengeteg testnevelési gyakorlatot és futást kellett végezniük.

3. Vezetési és járműkarbantartó kurzus (1 hét): Teherautók, Land Roverek, és motorkerékpárok vezetésének megtanulása, alacsony fizikai megterhelés mellett.

4. Szakasz szintű fegyverkezelői kurzus (4 hét): FN MAG, RPG-7 valamint az ellenség fegyverei kezelésének csiszolása. A fizikai megterhelés ismét extrém magas volt.

5. Légi tájékozódási kurzus (3 hét): Landolási zónák és ledobási zónák előkészítése, csapásmérő repülőgépek és helikopterek célra irányítása volt a kiképzés anyaga, kis fizikai megterhelés mellett.

6. Alapszintű robbantási és akna mentesítő kurzus (2-2 hét): Kis fizikai megterhelés.

7. Nehézfegyver kezelői kurzus (6 hét): Különböző, 14,5mm-es nehéz géppuskák, 20mm-es, 23mm-es gépágyúk, 81mm-es aknavetők használata, tisztítása, karbantartása. Erős fizikai megterhelés.

8. Alapvető orvosi kurzus (2 hét elméleti, 4 hét gyakorlati): A durban-i kórházban, napi 16 órás műszakban dolgoztak.

9. Bozót túlélés kurzus (4 hét): Víztisztítás, horgászat, madarak és kígyók elejtése és elkészítése, menedéképítés, navigálás tájoló nélkül, nyomkeresés.

Eddig a pontig ha a jelölt nem volt képes valamelyik kurzust teljesíteni, akkor kibukott a kiképzésről, de ha ez sérülés miatt következett be, akkor volt egy második esélye, és az utolsó elvégzett kurzus után csatlakozhatott a következő kiképzésbe.

10. Kisegységes harcászati kurzus (6 hét): Támadás elhárítása, ellentámadás, rajtaütés, gyülekezőpont elkészítése.

Az utolsó kurzus volt a végső, "csináld meg, vagy lépj ki" döntés színtere, ahol a jelöltnek nem pusztán az elméleti és gyakorlati feladatokon kellett megfelelnie, de a kiképzők és saját társai egybehangzó támogatását is muszáj volt elnyernie. Akinek sikerült végigcsinálni, azok képzett operátorként kerültek adott Recce Ezredekbe, ahol tovább csiszolták tudásukat a választott szakirányban.

FOLYT. KÖV.

2012. október 8., hétfő

RECCE, 2. rész: A Recce Ezredek feladatai, felszerelése & fegyverzete

A Különleges Erők feladatai:


1. Ellenséges országokban található infrastruktúrális célpontok szabotálása:
a. Autóutak és vasútvonalak
b. Erőművek és elosztóközpontok
c. Üzemanyag létesítmények
d. Telekommunikációs létesítmények
e. Kulcsfontosságú ipari komplexumok
f. Víztározók
g. Kikötői létesítmények, a hajókat is beleértve

2. A légiharc támogatása:
a. Repülőgépek megsemmisítése a földön
b. Légvédelmi rakétatámadások az ellenséges repterek közelében
c. Légi közlekedés megfigyelése az ellenséges repterek közelében
d. Földi egységek korlátozott támadása
e. Légvédelmi egységek korlátozott támadása
f. Mélységi felderítés és célpont azonosítás
g. Keresés és mentés

3. Az ellenség zaklatása az ellenséges vonalak mögött:
a. Bázisok korlátozott támadása "üss és fuss" taktikával
b. Aknatelepítés
c. Rajtaütések
d. Mesterlövész feladatok
e. Szabotázs

4. A saját erők támogatása:
a. Felderítés
b. Célpont megjelölés, azonosítás
c. Kalauz szolgálat
d. Ellenséges erők zaklatása a 3. pont szerint
e. Ejtőernyős csapatok megsegítésére úttörés

5. Kétéltű akciók támogatása:
a. Tengerpart felderítése
b. légi- és földi tűztámogatás irányítása
c. A partraszálló helyek védelme

6. A saját felderítő műveletek támogatása:
a. Taktikai és stratégiai felderítés
b. Ellenálló csapatokkal való együttműködés
c. Ellenállók kiképzése
d. Technikai támogatás
e. Személyek sürgős evakuálása idegen országokból

7. Géprabló-ellenes műveletek:
a. SAP támogatása jármű- és repülőgép eltérítési műveletekben
b. SAP támogatása tengeri műveletekben

8. A SAP támogatása:
a. Felderítés
b. Rajtaütések
c. Elfogások
d. Technikai támogatás
e. Titkos felderítés


Felszerelés, ruházat:

A Recce operátorok hasonlóan más országok különleges katonáihoz, mindig a feladatnak megfelelő, személyre szabott  fegyverzetet és felszerelést használták, természetesen bizonyos keretek között. Ruházatukban mélységi felderítésnél nagyrészt az ellenség sokféle rejtőmintáját  használták (pl. NDK Strichtarn, Tanzániai DPM, kubai elm leaf, egyiptomi és líbiai terepminták, különböző lizard-minták, de volt eset orosz KLMK-ra is), illetve mivel ezek utánpótlása nem volt megfelelő, ilyen mintázatú ruházatot Dél-Afrikában is gyártottak, lemásolva az eredetit. Könnyen kikövetkeztethető, hogy erre azért volt szükség, hogy az ellenséges katonákat megtévesszék, szinte beolvadjanak közéjük. Ezek mellett használták a SADF hivatalos, Nutria Brown egyenruháját is, abban az esetben, ha saját csapatok közelében tevékenykedtek, elkerülendő a baráti tüzet. 1990 körül jelent meg egy újabb, a Reccékre jellemző minta, az ún. Cabbage Patch. A SADF reguláris alakulatainak szánt felszerelések prototípusait a 32-es zászlóalj mellett a Recce ezredek tesztelték, ami náluk bevált, az mehetett a többi bakának is. Volt rá példa, hogy terepen az egyébként jónak ígérkező hátizsák egy nap alatt széthullott. Mellények, chest rigek, hátizsákok garmadáját tesztelték és használták, jelentősen megelőzve korukat. A 80-as évek elején volt például moduláris málhamellényük, és a tépőzárakat is előszeretettel használták. Érdemes megemlíteni, hogy az ellenséges ruházathoz hasonlóan, a világszerte méltán népszerű Chi-com chest rig-et is gyártották többféle változatban Dél-Afrikában,  kimondottan a Recce egységek számára. Minden egyes felszerelésről és ruházatról az eredetre utaló cimkék el voltak távolítva, illetve már alapból fel sem varrták őket, természetesen erre az utólagos nyomon követhetőség megnehezítése, és esetleges kellemetlen kérdések kiküszöbölése végett került sor. A felszerelésük nagyon fontos eleme volt a fekete álcázó krém, mellyel a fehér katonák az arcukat és kezüket álcázták, szintén az ellenség megtévesztése miatt. Ez a krém az egész SADF állományában csak mint "Black is beautiful" volt ismert. Néhány Recce a kézfejének festése helyett inkább feketére mázolt bőrkesztyűt viselt. A különböző használati elemek mindegyike a késektől a tájolókon keresztül a zseblámpáig vagy festékkel vagy kamuflázs szalaggal voltak álcázva. Hasznos eleme volt felszerelésüknek a tríciumos Beta Light, ami egy, a zseblámpa helyett használható, fényt kibocsátó kis eszköz. Kések tekintetében a legnépszerűbbek az amerikai KA-BAR és Gerber MkII voltak, de ezek mellett használtak többek között Puma White Hunter és Puma Bowie késeket, Fairbairn Sykes kommandó tőröket, különböző Arbuckle csizmakéseket, AKM bajonetteket is.

Fegyverzet:

A SADF fő kézifegyverei a 60-as 70-es években az R1 automata puska, az FN MAG géppuska, a Z88 (Beretta 92F másolat) automata pisztoly valamint az M79-es gránátvető volt, a 80-as években vezették be az R4, R5, R6 gépkarabélyokat, az SS-77 géppuskát és az MGL gránátvetőt. Természetesen ezeket a fegyvereket a Recce operátorok is használták, de előszeretettel alkalmazták az ellenségtől származó fegyvereket is, a teljesség igénye nélkül: AKM gépkarabély, illetve különböző változatai (többek közt a magyar AMD-65 is), RPD és RPK könnyű géppuskák, SVD távcsöves puskák, Makarov pisztolyok. Ezeken kívül megtalálhatók voltak arzenáljukban a különböző, feladat-orientált fegyverek is, mint az integrált hangtompítóval ellátott HK MP5SD2, illetve UZI géppisztolyok is.

Kiválasztás:

A Reccék kiválasztása és kiképzése más országok hasonló egységeihez hasonlóan nagyon kemény és hosszadalmas művelet. A jelentkezőnek az alábbi kritériumoknak mindenképp meg kell felelnie:
-3 éves szolgálati idő
-18-35 év közötti életkor
-fizikálisan és szellemileg fitt
-dél-afrikai állampolgárság
-büntetlen előélet
-angol és afrikaans nyelv folyékony ismerete
A Recce ezredekbe a SADF összes egységéből lehet jelentkezni, és évente mintegy 700 jelentkezőből mindössze 45-nek sikerül teljesíteni a kiválasztást.

FOLYT. KÖV.

Köszönet DOC-nak a lektorálásért!