Mivel a mai nap a Rodéziai függetlenség évfordulója (1965. XI. 11.), így jelen bejegyzésben a Rodéziai hadsereg talán legkevésbé hagyományos egysége kerül bemutatásra, Doc barátom írásában:
1896 júniusában, három hónappal a Matabele Lázadás kitörése után Rodéziában, a fiatal ország északkeleti részén a Mashona törzsek válaszoltak a fanatikus „kandungák” (varázslók) felhívására és lemészároltak 103 európai telepest. Az egyik önként jelentkező egység- a Bulawayo Szárazföldi Erőkből- támogatta, hogy az ellenség által Mashonaföldön körülvett telepesek segítségére siessenek; ez a csapat a George Grey százados által létrehozott lovas gyalogság volt, ismertebb nevén a Grey’s Scouts.
Majdnem pontosan nyolcvan évvel később, a Grey’s Scouts ismét harcban állt északkelet Mashonaföldön, „kandungákra” vadászva (abban az időben Shona-ként nevezték a terroristákat) a nyeregből tüzelve- habár a katonák öltözéke most dzsungel zöldre váltott és FN FAL automata puskák váltották föl a Martini-Henry karabélyokat. Az első találkozás a modern Grey’s Scout és a terroristák között 1976 júniusában történt és valószínűleg az első könnyű lovassági csata volt az egész világon a XX. század utolsó negyedében, mióta a Vörös Hadsereg és a Waffen SS lovassága összecsapott Oroszországban.
Mégis, a modern Grey’s Scouts tagjai hibásnak tartják a „lovasság” elnevezést, kitartva a sokkal helyesebb „lovas gyalogság” megnevezés mellett, főleg mivel a bírálók nevetségessé tették a lovas gyalogság átalakításának ötletét- romantikus korszerűtlenségnek nevezve azt, mely csupán hátráltatná a rodéziai háborús törekvéseket.
Válaszul az indítvány mögött álló irányító erő- Tony Stephens százados és általa a hadtest parancsnokának kinevezett Fraser-Kirk „Beaver” százados- hangsúlyozta a lovas gyalogság fontosságát a lázadó-ellenes hadműveletekben nehezen járható terepen. A vietnámi háború bebizonyította, hogy az egyre kifinomultabb felszerelés és a rakéták nagyobb robbanófejei melyeket felvonultattak a gerilla erők ellen, csupán abban volt sikeres, hogy addig emelte a fegyverek árát míg a háború költsége megfizethetetlen összegeket ért el.
Rodéziában az efféle hadtáp-kérdések sokkal életbevágóbbak voltak, mivel minden egyes jármű és minden csepp üzemanyag melyet importálni kellett azt jelentette, hogy területet veszítettek a gazdasági háborúban.
A Rodéziai Biztonsági Erőket szorongató egyik legnagyobb probléma a páncélozatlan járművek aggasztó elhasználódási aránya volt. Nem csupán nagy számban semmisültek meg aknára futva, hanem sok másik egyszerűen képtelen volt túlélni a rideg körülményeket. Habár léteztek terepjáró és akna-biztos járművek - mint a „Hyena” és a „Rhino”- de ezek nem voltak elég nagyok ahhoz, hogy személyzetet vagy ellátmányt szállítsanak. A kérdés tehát: létezett –e bármilyen „szélsőséges” eszköz, ami csökkenthette a katona függőségét a gépesített szállítástól?
Egy másik sürgető probléma, a megfelelő területi lefedettség biztosításának nehézségében rejlett, mivel az emberi erőforrások korlátozottak és máris túlképzettek voltak. Természetesen néhány mozgékony csapat járőrözhetett és létrehozhatott katonai jelenlétet kiterjedt területen, de a járművek taktikai hátrányban szenvedtek
a bozótosban. Változatlanul megrekedtek az esőben, míg a száraz évszakban hosszú porfelhővel hirdették közeledésüket; éjszaka a lámpáik messziről látszottak és a hangjuk ellen sem lehetett semmit tenni. Tehát: létezett –e olyan zajtalan és gyors eszköz mely mozgékonyságban részesítette a katonát?
A „nyomógombos” háborúk korszakában egy lovas gyalogság felállításának eléggé rendhagyó ötlete, visszhangot váltott ki a Rodéziai Biztonsági Erők körében. Kezdve a BSAP Dísz Lovas Egység alig elfojtott sértődésével, a Rodéziai Könnyű Gyalogság (RLI) és a Különleges Légi Szolgálat (RhSAS) „szamár náspángolóinak” nevetséges gúnyolódásáig. Amikor a Rodéziai Hadsereg zöld utat adott egy kísérleti lovas gyalogsági csapat felállításához, rengeteg hitre, kemény munkára és teljes kitartásra volt szükség az efféle szkepticizmus feletti győzelemhez.
De ez az úttörő Lovas Gyalogsági Egység (a MIU- Mounted Infantry Unit) lelkes támogatókat is vonzott; önkéntesek özönlöttek az Inkomoban (Lord Graham birtokának része) található MIU ezredtörzshöz, nagylelkű készletadományt küldtek a dél-afrikai támogatók és négylábú újoncok érkeztek Inkomoba egész Rodéziából és Dél- Afrikából a tulajdonosok ajándékaként.
1975 szeptemberére a MIU sikeresen létrehozta az első csapatot a Keleti- Felföldek megpróbáltatásaira; a katonák közt, a kiváló lovaspóló játékosoktól kezdve a volt idegenlégiósokig - akik még soha nem ültek nyeregben - sokan megfordultak; míg hátasaik pompás telivéreken át ellenszenves- ám szívós- farm pónilovakig (másnéven: „bossiekop”) szintén változatosak voltak. A próba csapatok további bozót- utazásai Rodézia keleti és délkeleti részein (hamarosan Cséplő Hadműveletnek nevezve) elsimította a legtöbb fogas problémát és meggyőzően demonstrálta a lovas gyalogság értékét a lázadó-ellenes hadműveletekben.
A próbacsapatok - melyek egy hivatásos katonai keretből és területi önkéntesekből álltak- által szerzett tapasztalat feltárta, az ez ideig váratlan előnyeit a lóháton való járőrözésnek. Megállapították, hogy egy lovas nem csupán gyorsabban, hanem sokkal pontosabban is követi a nyomokat, mint egy gyalogos. A lábnyomok vonalának követése sokkal könnyebb volt és váratlanul nagy területeket lehetett lefedni. Szintúgy a ló – kiváltképp a Basuto póni és a Bossiekop keresztezéséből származó – alkalmasnak bizonyult a leggöröngyösebb területen való átkelésre is.
Meglepetésre megállapították, hogy egy lovas gyalogos katona végülis nem volt sokkal feltűnőbb a nagyobb magasság miatt. A természetes, állati mozgása a lónak, lehetővé tette, hogy a lovas hallótávolságon belül megközelítse a gyanús forrásokat a bozótban, anélkül, hogy észrevennék; míg a plusz magasság nagyban megnövelte a katona látóképességét a sűrű bozótban és a magas fűben.
Észrevették, hogy a ló hallása és szaglása elsődleges jelzőrendszerként működhet a lovas számára; míg sebessége biztosította, hogy a katona vágtában üldözzön rövid távon vagy- könnyű vágtát és sétát felváltva alkalmazva- lendületesen haladjon és sokkal hosszabb időn keresztül kövessen. A legtöbb lovas katona inkább mellőzte az ügetést, főleg mivel a rádiók, lőszertartók és vizes kulacsok kényelmetlen összevisszaságot okoztak és mert az értékes felszerelés könnyen kieshetett a nyeregtáskából.
A lovas katonák- a terroristákra és a törzstagokra egyaránt kifejtett- megfélemlítő lélektani hatása gyorsan kegyetlen hírnevet szerzett a MIU- nak és az „Elefánthajcsárok” széleskörű tiszteletéhez vezetett. A lovas látványa célzásra emelt puskával, a kukoricáson áttörve egy terrorista felé, több mint elég volt, hogy elrémissze még a legmegrögzöttebb komisszárt is (a terrorista bandák vezetői „politikai komisszárnak” nevezték magukat).
Az első MIU önkéntesek kiképzésének feladata- amely csak 1976 elejétől vált ismerté Grey’s Scouts- ként- a tapasztalt lovas oktató, Roy Elderkin őrmester vállát nyomta, aki előzőleg a Királyi Lovas Tüzérségnél szolgált a Király Seregében.
Ezt a feladatot kegyetlen kínzássá tette a szükség, hogy betörjék a vadabb lóállományt, egy időben azzal, hogy rávegyék az önkénteseket, hogy felejtsék el a magas-iskolai technikák finom részleteit és tanulják meg a vad-lovaglás teendőit. Elderkin őrmester színes - habár tapintatlan- meggyőzőereje sokáig megmaradt az emlékezetekben- és a megkeményedett hátsókban azok közt, akiket ledobott a ló („Adtam én maguknak engedélyt, hogy leszálljanak a lóról?”). Elderkin fájó önkénteseinek olyan trükköket kellett tanulniuk, amire még a Spanyol Lovagló Iskolában is felhúzták volna szemöldöküket; úgy mint „leszállás” - szépen szólva- vágtából „stukkerrel” (FN) a kézben teljes málhában- egy gyakorlat mely valószínűleg több zúzódásba és törött csontba került az egységnek, mint amit bármely ellenséges ütközet okozott.
Mielőtt az önkénteseket kiküldték a bozótba, hosszú órákat töltöttek lóháton kiképzéssel a poros gyakorlótéren, a felszerelés végeérhetetlen tisztításával, fényezésével és a lovak csutakolásával, ápolásával. Ezután jöhetett az előzetes őrjárat létrehozása és a csatározás gyakorlása Chipinga hegyei és völgyei között. Végül a teljes hadműveleti szabadság a három-öt napos őrjáratokon a buja Keleti- Felvidéken vagy a kiszáradt Lowveld-en.
1976 elejére a Grey’s Scouts hivatásos és területi csapatokat működtetett felváltva, északkelet Rodéziában (Hurrikán Hadművelet) és jelenlétüket mindenhol éreztették ahol csak bevetésre kerültek. A hátasok általában alkalmasnak bizonyultak és kitartottak az országot belovagoló elhúzódó őrjáratok zordságaiban, ám ismét, a
kisebb farm póni gyakorta tett tanúbizonyságot nagyobb tűrőképességről. Ekkorra minden csapatnak saját állatorvosi tisztjei, patkolókovácsai és lószerszám készítői voltak és mindennapos zúgolódást váltott ki, hogy úgy tűnt a hadsereg több figyelmet pazarol a lovaira mint a katonáira. Egy alkalommal egy csapat számos veteránnal dicsekedett, ám nem volt orvosuk és aki betegnek jelentkezett, ki volt téve annak, hogy csupán annyit mondtak neki: „Enyhe bélgörcse van.”.
1976 júniusának első hetében a Grey’s Scouts átesett a tűzkeresztségen amikor egy „stick” (őrjárat) csapdába esett a Kandeya Törzsi Remény Földön, a Darwin-hegység és a Mavuradonha Körzet között. A Szürkék máris dühösen tüzeltek a fegyvereikkel a nyeregből kihajolva, miközben a nyílt téren elkapott alkalmi terrorista után vágtattak- de ez alkalommal ők voltak a mozgó célpont.
A hat emberből (és egy Gus-nak hívott kölyök vizslából) álló „stick” egy belvizes sűrű bozótoson lovagolt keresztül, amikor körülbelül 20-30 méter távolságból tüzet nyitottak rájuk. A kora reggel nyugalmát szertefoszlatta egy RPD (orosz golyószóró) magas hangú kerepelése, karöltve Kalasnyikov AK47-esek (orosz automata puska) kórusával. A „stick” azonnal két csoportra oszlott, hogy végigsorozhassa a láthatatlan ellenfelet; a lovasok leugrottak megbokrosodó lovaik nyergéből. Shaleena- az egyik kanca- találatot kapott és egy kábult lovas végignézte ahogy a gyeplőjét elmetszi egy lövés. A „tugyi-mutyik” (terroristák) szokás szerint magasan és vadul lövöldöztek még ilyen rövid távolságról is és a lovasok sértetlenül vetődtek a magas elefánt fűbe.
A tüzet azonnal viszonozták miközben parancsokkal és utasításokkal próbálták túlkiabálni a fülsüketítő zajkavalkádot. Minden egyes térdelő lovas dupla lövésekkel (két lőszeres sorozat) összpontosított az irányvonal és a tűzgyorsaság ellenőrzésére, átfogva saját tüzelési ívét, alacsonyan tüzelve. A parancsnokhelyettes rekedten üvöltve próbált kapcsolatot létesíteni a rádióján: „Kontakt! Kontakt! Kontakt!” és világosan megadta a pozíciójukat. Minden töltényűr üres töltényhüvelyeket köpködött, tárakat téptek ki és helyeztek be sietősen, lőpor bűze csípte az orrcimpákat és éber szemek szökkentek jobbra-balra.
Végül elhangzott a tüzet szüntess parancs és a fejek óvatosan felemelkedtek. Az ellenséges tűz megszűnt, így a „stick” egyik fele támadásba lépett; lekuporodva haladtak előre a nedves fűben amíg a többiek készen álltak, hogy fedezőtüzet biztosítsanak. Váratlanul egy rövid sorozat hangzott fel szemből és a lovasok a földre vetették magukat, míg az őrmester és a másik két katona viszonozta a tüzet a szélekről. Egy újabb sorozat éles sikolyt hasított, aztán a tűzharc fülhasogató hangzavara után, természetellenes csend következett. A lovasok felemelkedtek és jobbra-balra pásztázva lassan előrenyomultak, végül elérve a „tugyi-mutyik” által sietősen elhagyott pozíciót.
Az őrjárat maradéka óvatosan körbekémlelt mielőtt újraszerveződtek volna a támadó csoporttal; sikerült rádiókapcsolatot létesíteni a közeli őrjáratokkal és megkezdődött a lovak felkutatása a követés reményében. A fürkésző lovasok néhány fekhelyet találtak, teleszórva ételmaradékkal, lőszerhüvelyekkel, kiürült puskatárakkal, elhagyott csizmákkal (készült: Zágráb, Jugoszlávia), csomagokkal (gyógyszerek Angliából és NSZK-ból)- és megdermedt vér sűrű tócsáival.
Később kitudódott, hogy húsz „tugyi-mutyi” pihent a rögtönzött táborban majd elmenekültek, egy hátvédet hátrahagyva, hogy feltartóztassák a Szürkéket. Elvesztették a kapcsolatot a bandával, főleg a JOC-nak (Joint Operations Centre - Közös Hadműveleti Központ) köszönhetően amely már elindította a „tűzerőt” (helikopteres csapásmérő egység - Fire Force) egy másik kontakthoz a környéken. Később mégis megtalálták az egyik terrorista tetemét, de lehetetlen volt kideríteni hogy vajon több is életét vesztette –e, mivel a terroristák rendszerint -ha lehetőség volt rá- eltávolították a halottakat és a sebesülteket.
A lovasok szintén felfedezték, hogy Gus- nak sikerült visszatalálnia a csapat alaptáborába pár mérfölddel arrébb, farkát behúzva számos csatakos lóval egyetemben amik összekoszolódott nyeregtáskákat vonszoltak maguk után. Gus-t azonnal becstelenül megfosztották egy csonttól- azonban a Grey’s Scouts elejtette első
áldozatát.
Később, augusztusban a Szürkék ismét harcban álltak, ezúttal a Válaszcsapás Hadműveletben- délkeleten, a sivár, felperzselt, nyílt mozambiki határvidék mentén- egy néhány napig tartó folyamatos hajszában, mintegy két tucat terroristával végezve, az egység dalát visszhangozva: "The Grey's Scouts Ride Again, Out of History they Came" („A Grey’s Scouts újból lovagol, onnét hol a történelem honol!”)
Ha a béke valaha is visszatér Rodézia gyönyörű földjére és ha valaha is írnak egy beszámolót azokról a férfiakról akik ezt lehetővé tették, akkor egy fejezetet szentelni kell a katonáknak akik „a történelem honából jöttek”.
eredeti cikk:
http://www.rhodesianforces.org/GreysScoutsRideAgain.htm
képek:
internet